VV Attila és Kinga rapszodikus románca még a ValóVilág 5 falai közt indult, majd egy rövidebb mosolyszünet után a kinti életben adtak maguknak még egy esélyt. Néhány hét után azonban ország-világ előtt megjátszották a szakítást, mindezt azért, hogy a nyilvánosság ne tegye tönkre a kapcsolatukat.
Bár titkolták, hogy egy párt alkotnak, sokak számára nyilvánvaló volt, hogy több van köztük a barátságnál. A ValóVilág furcsa párja nyolc hónapon keresztül volt együtt, míg végül november közepén végérvényesen szakítottak.
Bár a szerelem elmúlt, harag nélkül, békében váltak el. Azóta is gyakran jelennek meg együtt nyilvános helyeken. Olyannyira szoros a barátságuk, hogy informá-
cióink szerint Attila a VV5 fődíjával járó luxusutazásra is Kingát viszi magával.
Állítólag az egzotikus Thaiföld és Bora-Bora is szóba jöhet. A fiatalok még nem döntötték el a végső úti célt. Egy biztos: a napfényes tengerpart, a gondtalan semmittevés és a közös szoba tökéletesen alkalmas arra, hogy Kinga és Attila újra összemelegedjen.
A Bors megkereste a VV5 győztesét, aki a tőle megszokott diplomatikus válasszal tért ki a kérdés elől.
– Több dátum közül választhatok, de még nem döntöttem el, mikor utaznék, mivel előbb a lakásvásárlásomat szeretném végre elintézni – zárta rövidre a témát Attila.
Kingánál is megpróbáltunk érdeklődni az álomutazásról, de nem sikerült utolérnünk.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.