Gisele Bündchen – a mindent látó sofőr
A brazil topmodell sofőrjének rengeteg irigye lehet, Bündchen ugyanis két munka között is hajlamos megállni félórára napozni, ilyenkor pedig az autójában öltözik át bikinire.
– Azzal sem törődött, ha a visszapillantóban lopva végignéztem, ahogy leveti a melltartóját – mondta a modell egyik régi beosztottja.
Candice Swanepoel – saját fenékkenője van
A Victoria’s Secret modelljének érthetően a teste a legnagyobb kincse, és úgy vigyáz rá, mint a szeme fényére. Egy átlagos napfürdőzéshez például kétfős személyzetet visz magával: az egyik szerencsés alkalmazott a modell fenekét kenegeti húszperces időközönként, a másik pedig friss vízzel locsolja, hogy a rátapadt homokszemcsék ne roncsolják Candice puha bőrét.
Shakira – képernyős szerető
Köztudott, hogy a kolumbiai énekesnő szerény és visszafogott, ezért is lepődtek meg a rajongói, amikor She Wolf című klipjét levetítették. A videó enyhén szólva is pikánsra sikerült: a meztelen Shakirát fiú modellek fogták közre, majd az egyik szerencsés kiválasztott a zuhany alatt ölelgette. Az utóbbi jelenet – a férfi rajongók sajnálatára – nem került bele a végleges verzióba, mert a zenecsatornák szerint így csak éjszaka lehetett volna levetíteni. – Ez így túl erotikus – indokolták döntésüket.
Rihanna – házi testfestő
Férfiak millióit önti el az irigység, ha az alábbi fotó láttán elképzeli, milyen lehet Rihanna mellett dolgozni. Az énekesnő nem éppen szégyenlős típus: egy fotózás kedvéért például félmeztelenre vetkőzött, majd kedvenc sminkese és testfestője különleges mintát pingált a mellére, amihez igazán intim közelségbe kellett kerülni Rihannához – a festés ráadásul hosszú és aprólékos munka.
J-Lo – egy, aki a melléhez nyúlhat
Sokszor hívják olyan fotózásra Jennifer Lopezt, ahol egyéb testrészein kívül a melle is célkeresztben van, ám a bimbó nem mindig olyan hegyes, hogy „átbökje” a pólóját – némi jégkockás kezeléssel azonban gyorsan érhető el látványos eredmény. Míg ezt a „munkát” a legtöbb híresség magára vállalja, a kényes énekesnőnek erre is külön segédje van.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.