Már kilenc hónapot töltött el Damu Roland a tiszalöki börtönben, és kedden mondják ki a végső ítéletet az ügyében. A színészt tavaly ítéltek négy és fél év börtönre, mert megerőszakolta és bántalmazta volt menyasszonyát, Palácsik Tímeát. Damu a tárgyalások alatt végig hangsúlyozta ártatlanságát, ügyvédjével pedig már nyáron beadtak egy felülvizsgálati kérelmet, amit most tárgyal a Kúria.
– A tárgyalás nyilvános lesz, a felülvizsgálati kérelmet elbírálják, és előreláthatólag döntést hoznak az ügyben – tájékoztatta a Kúria sajtóosztálya a Borsot. Kedden egyébként tanúkat nem hallgatnak meg, és bizonyítási eljárás sem lesz, pusztán a periratokra hagyatkozva döntenek.
– A jelen ügyben a következő verziók elképzelhetők: vagy helybenhagyják a másodfokú döntést, azaz a letöltendő négy és fél évet, vagy ha a minősítést tévesnek találják, és ehhez képest a büntetés törvénysértő, akkor kevesebbet állapítanak meg. De az is lehet, hogy hatályon kívül helyezik az ítéletet, és újraindul az egész tárgyalás – mondta lapunknak dr. Bacsek György ügyvéd. – Az iratismertetés után az ügyészség és a védelem is elmondja a perbeszédet, utána pedig döntenek.
Információink szerint egyébként az ügyészség az ítélet helybenhagyását kérte.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.