Első látásra beleszeretett feleségébe sztár

korkülönbség
PUBLIKÁLÁS: 2013. január 17. 14:45
Hugh Jackman számos filmben bizonyította tehetségét, de csak most jelölték először Oscar-díjra a Nyomorultak musicalváltozatában nyújtott alakításáért. Sorozatunk mai részében feleségével való kapcsolatáról olvashatnak.
Bors

A Szépség és a Szörnyeteg Gastonjaként már a kilencvenes évek közepén Ausztrália kedvenc musicalszínésze volt Hugh Jackman: felkérések, díjak tucatját kapta, majd 1995-ben egy forgatáson megismerkedett a szintén színészként dolgozó, ám nála 13 évvel idősebb Deborra-Lee Furness-szel.

–  Egyáltalán nem foglalkoztam a korkülönbséggel –mondja Jackman. – Én 26 voltam, ő 39, de áradt belőle a szexualitás. Elhivatott, lázadó nő volt, csak úgy vibrált körü-lötte a levegő. A megismerkedésünk után pár héttel már csak ő érdekelt, és nem törődtem vele, hogy miket suttognak a hátunk mögött. Megkértem a kezét, és szerencsém volt, mert igent mondott.

A színész állítja, hogy Deborrával a megismerkedésük óta elválaszthatatlanok, és nem emlékszik rá, hogy valaha is két hétnél többet külön töltöttek volna. Az egyik „hosszas” távollét egyébként pont 2011 őszére tehető, amikor Jackman Budapesten forgatott. A stábtagok úgy emlékeznek, hogy
naponta tízszer is felhívta Deborrát.

Jackman egyébként nem érti, hogy közel 17 évnyi házasság után a sajtó miért csámcsog még mindig a köztük lévő korkülönbségen.

– Újra és újra előkerül ez a téma, és igyekszünk jól kezelni, bár Debnek nem mindig könnyű – magyarázza a színész, aki őszintén vall arról is, hogy az ő házasságuk sem tökéletes, és köztük is akadnak nézeteltérések.

– Nyilván mi vagyunk a földkerekség legboldogabb párja, de ez nem azt jelenti, hogy sosem vitatkozunk. Az első nagy veszekedésünk 1999-ben volt, amikor megkerestek, hogy játsszam el a Farkas szerepét az X-Menben. Deb azt mondta, hogy szerinte nem túl jó ötlet egy képregény-adaptációval belépni Hollywoodba, az ösztönöm viszont azt súgta, hogy igenis fogadjam el az ajánlatot. Végül sikerült meggyőznöm Deborrát, és elkezdett hinni a szerepben.

Jackman az X-Men első részének köszönhetően világhírű lett, a pletyklapokban pedig összehozták a kolléganőivel, amit Deborra csak nevetve kommentált:

– Örülök, hogy a férjem nem hallgatott rám, és elvállalta Farkas szerepét. Cseppet sem számít, ha hírbe hozzák a filmbeli partnereivel. Tudom, hogy sosem csalna meg.

Deborra nem véletlenül magabiztos, tudja, hogy házasságuk példaértékű, és már azt sem sajnálja, hogy saját gyermekük nem született.

– Mindent megpróbáltunk, a hormonkezeléstől a mesterséges beültetésig, de hiába. Kétszer elvetéltem. Hugh végül rábeszélt az örökbefogadásra.
A páros jelenleg két gyermeket nevel, akiket Amerikában adoptáltak. Oscar tizenkettő, Ava pedig éppen hétéves.

(Folytatjuk)
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.