Anarchista jelet visel a Jóban Rosszban sztárja

Fábián Anita
PUBLIKÁLÁS: 2013. január 09. 08:45
Fábián Anita, a Tv2 sorozatának sztárja imádja a szép tetoválásokat. Legutóbb négy éve dekoráltatta ki magát – lapunk munkatársától értesült a minta jelentéséről.
Bors

Halászné Nagy Szilvia a megtestesült mintaanya, imádja a fiait, valódi konyhatündér, ­rá­adásul még csinos is. Egyetlen „szépséghibája” a vállán látható tetoválás, amelyet persze „az igazi énje”, azaz Fábián Anita, a karakter megszemélyesítője varratott magára.

Anita, aki egyébként a való világban igencsak vagány lány, lapunk munkatársától tudta meg, hogy a szóban forgó tetkó – ötágú fekete csillag – egykor az anarchisták egyik jelképe volt, és a nyolcvanas években rengeteg fiatal lázadó tetováltatta magára. 

– Fogalmam sem volt, hogy ilyen jelentése van a tetkómnak, de nagyon örülök neki! – nevetett Anita, aki azt is hozzátette: jósnőnek is megmutatta a tetoválást, aki azzal kecsegtette, hogy a jelkép szerencsét hoz, és kimondottan pozitív hatással lesz az életére.

Mint a színésznő elmondta, erre szüksége is volt, ugyanis a fekete csillagot élete válságos időszakában, négy éve, a válásakor csináltatta.

– Sokat gondolkoztam rajta, végül úgy döntöttem, a csillag az a jelkép, ami igazán közel áll hozzám. Ez volt a sorban az utolsó, előtte is tetováltattam, a lábfejemen a Nap és a Hold van, a fenekemen pedig egy rózsa, amelyet nagyon rég, Thaiföldön csináltattam – tette hozzá a szép színésznő, aki a kisebb motívumokat részesíti előnyben.

Anita egyébként azt is elárulta: elképzelhető, hogy tovább ékesíti testét, és legközelebb kislányával kapcsolatban tetováltat magára valamit.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.