Alekosz barátnője nem dolgozhat

munka
PUBLIKÁLÁS: 2013. január 21. 07:25
A volt villalakó szenvedélyes kapcsolatban él, annyira rajong barátnőjéért, hogy még dolgozni sem engedi. Betty nem bánja a dolgot, mivel legfőbb célja nem a karrierépítés, hanem a férfi megkaparintása volt.
Bors

Nagy Alekosz és párja, Betty kapcsolatát a spanyol szappanoperák forgatókönyvírói is alakíthatták volna. A turbékoló galambpár 2011 júniusában ismerkedett meg. A lány legjobb barátnője Alekosz öccsének párja volt, a valóság­show-hős pedig megkérte testvérét, hogy kerítsen neki egy csinos szőke lányt. Betty megfelelt a paramétereknek, így mutatták be az egykori biztonsági őrnek, és a vonzalom egy csapásra kialakult közöttük. 

Az idill tavaly nyárig tartott, amikor Betty megcsalta a VV4 nyertesét az X-Faktorban feltűnt Rocktenors csapatának egyik tagjával, Marióval. Alekosz végül megbocsátott, és még egy görögországi utazásra is elvitte szerelmét.

Betty azonban ott az idegenvezetővel szarvazta fel, ráadásul állítólag alaposan megcsapolta a bankszámláját féktelen költekezésével. Azóta kibékültek, és úgy tűnik, a szerelem erősebb, mint valaha. Ám a bizalom alaposan megrendült, ami a történtek után nem csoda.

– Mind a ketten elég féltékeny típusok vagyunk. Betty ezért nem dolgozik, nem engedem neki, hogy munkát vállaljon, mert attól félek, hogy a főnöke kikezdene vele. Ő egyébként ezt nem bánja, mert már megvalósította magát azzal, hogy engem megszerzett magának. Én sem dolgozom, ingatlan- és banki befektetésekből élek – nyilatkozta a Borsnak a 33 éves egykori villalakó. A szerelmeseknek így rengeteg idejük marad egymásra.

– Nagyrészt Érden vagyunk, ritkán megyünk a nyereménylakásba. Sokszor több hetet is együtt töltünk, aztán ha összezördülünk, néhány napig nem találkozunk. Utána pedig kezdődik minden elölről – folytatta Alek.  Bár a szerelmük szépen szárba szökkent, a családalapítás gondolata egyelőre távol áll tőlük.

– Érdekes lenne, ha a mi génjeink összekeverednének, furcsa egyed jönne létre – nevetett a görög csábító.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.