Ákos férfiasságába szeretett bele Eszti

boldogság
PUBLIKÁLÁS: 2013. január 05. 10:45
Dobrády Ákos a férfiasságával és megnyugtató hangjával vette le a lábáról Iszak Esztert. A műsorvezető azt mondja, rátalált az igazi, nagybetűs szerelem. A pár igyekszik minél több időt együtt tölteni.
A. T.

Dúl a szerelem Iszak Eszter és Dobrády Ákos között. A VIVA TV műsorvezetője le sem tagadhatja boldogságát, mióta a TNT együttes nála tizenkét évvel idősebb frontemberével jár.

Hónapok óta tartó kapcsolatukat igyekeznek óvni a nyilvánosságtól, nem járnak fényűző partikra, nem fotózkodnak úton-útfélen, s nem hirdetik hangosan boldogságukat. Óvatosságuk érthető, hiszen másfél évvel ezelőtt a túlzott sajtóérdeklődés hervasztotta el bimbózó románcukat, így mikor tavaly tavasszal újra randevúzni kezdtek, inkább a titkolózást választották. Az eltelt hónapok őket igazolták, mert most is boldogok, így Eszter már bátrabban beszélt lapunknak kedveséről.

– Boldogok vagyunk Ákossal, igazi szerelem a miénk. Nagyon szeretünk együtt lenni, közösen felfedezni új dolgokat. Mellette igazán biztonságban érzem magam, a nyugodtsága jó hatással van rám – mesélte a huszonöt éves műsorvezető. – Először a harmonikus, kiegyensúlyozott személyisége fogott meg, valamint a férfias kisugárzása, de a beszédhangja is nagyon tetszik.

A szerelmesek a napokban tértek haza Prágából, ahol az óévet búcsúztatták, s Ákos idegenvezetésének köszönhetően a város nevezetességeit is felfedezték.

– Kellett ez a néhány nap pihenés, de már újra felpörgött körülöttem minden. Nemcsak a szerelemben, a munkában is sikeresen indult az év, a Stáb a tanyán rendkívüli népszerűségnek örvend, rengeteg felkérést kapok, ráadásul jelöltek a Glamour Women of The Year legjobb műsorvezetői díjára.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.