95 kilót fogyott egy év alatt Mónika

Schobert Norbert
PUBLIKÁLÁS: 2013. január 17. 07:35
Borzasztó állapotban volt a 33 éves asszony, aki Schobert Norbi segítségével kezdett új életet. Teljesítményével azt is elérte, hogy tanácsadója megjutalmazza őt.
B. M.

A szentgotthárdi Horváth Mónika sosem volt vékony típus, már tizenhárom évesen hetvenöt kilót nyomott. Aztán, amikor harminckét évesen ráállt a mérlegre, elborzadt. Sokkot kapott az eredmény láttán és úgy döntött, szembenéz kilói számával.

– Ráálltam a mérlegre, de kiakadt. Mázsára kellett állnom, és így derült ki, hogy 163,5 kiló vagyok. Akkor már nem tudtam a gyerekeimmel játszani, az ölembe sem tudtam venni őket, mert nem fértek oda, és már öt perc séta kifárasztott. Úgy éreztem, ez így nem mehet tovább. Megvettem Norbi összes könyvét, három nap alatt elolvastam, majd belevágtam – mesélte a Borsnak Mónika, aki először Norbi ételeit rendelte.

Aztán, amikor már megértette a táplálkozás lényegét, maga állította össze a napi elemózsiát. Természetesen emellett a testmozgást is beépítette az életébe. A siker minden várakozást felülmúlt.

Mónika 95 kilótól szabadult meg kicsivel több mint egy év alatt, és most már csak egy plasztikai műtét vár rá. A plusz öt kiló ugyanis már csak lógó bőr rajta.

De úgy tűnik, ez a problémája is megoldódik hamarosan. 

– Amikor bent voltam a szívem miatt a kórházban, folyamatosan írt nekem a közösségi oldalon, és tartotta bennem a lelket, hogy milyen jól halad a fogyásával. Aztán egyszer küldött egy olyan levelet, amelyben azt kérdezte, tudok-e neki plasztikai sebészt ajánlani. Elgondolkodtam, és arra jutottam, ha valaki nem kér, de van mögötte teljesítmény, akkor illik odaállnom. Ezért felajánlottam, hogy kifizetem a plasztikai beavatkozását – mondta a Borsnak Norbi, aki meghatódott, amikor követője elsírta magát örömében. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.