Voice: mankót kaptak a gyenge énekesek

The Voice
PUBLIKÁLÁS: 2012. december 15. 07:45
Sok kritika érte Dózsa Erik és Zoboki Balázs közös produkcióját a Voice párbaján. Több Mester szerint mások ellen mindketten elvéreztek volna, pedig volt egy mentőövük: a háttérvokál.

A Voice versenyzőit profi csapat támogatja a háttérből, Heincz Gábor „Biga” vezetésével több vokalista és egy négytagú zenekar, a Voice Band szól a háttérben, hogy a tehetségek előadása zeneileg teljesebb legyen.

Vannak azonban, akiknek a háttéréneklés úgy kell, akár egy falat kenyér: például a tegnapi párbajon Dózsa Eriknek és Zoboki Balázsnak.

– A mezőny nagyon erős, a két fiú párbaja egy kicsit valóban kirítt ebből. Caramel szerint Erik valószínűleg más versenyzővel szemben elvérzett volna, ebben lehet igazság – kezdte a Borsnak Biga. – Azt a segítséget, amit mi vokálban nyújtunk, minden énekes megkapja, de a gyengébbeknél érezhetőbb. Huszonnégy párbajból csak most tűnt fel: a két srácnak vokál és hangszeres támogatás nélkül valószínűleg nehéz dolga lett volna.

Erik nem látja ennyire tragikusnak a helyzetet.

– Nem éreztem annyira gyengének a produkciót, bár tény, hogy a zenekar nagy segítséget nyújtott. Jobban érzem magam a színpadon, ha élő zene van mögöttem, de nem gondolom, hogy biztosabban énekelek, ha valaki vokálozik mögöttem. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.