Soma: a jövő embere a fogát is újranövesztheti

Somogyi István
PUBLIKÁLÁS: 2012. december 21. 10:45
Soma és Somogyi István szerint a világvége már rég bekövetkezett. December 21. után nem félni, hanem örülni kell, hiszen egy, az eddiginél szebb világ következik.
Brunner Mónika

Gregor Bernadett férje, Somogyi István táltos szerint az átlagemberek nem ismerik a maják időszámításának lényegét.

– Ami ezzel a dátummal kapcsolatban zajlik, egyszerű hisztériakeltés. Mégis azt gondolom, mindig szerencsés, ha az embernek van készleten tiszta ivóvize, fűtőanyaga és visszavonulási helye, hiszen bármikor bármi történhet – fejtette ki a véleményét az ezoterikus szakember.

A táltos szerint az új spirituális korszaknak ezer jele van: például az elmúlt években Magyarországon népszerű lett a reiki, az agykontroll és azok a módszerek, amelyek az embert befelé, önmagába irányítják. Majd felháborodva így folytatta:

– Eközben persze ezek az életellenes multinacionális vállalatok itt dübörögnek körülöttünk, olyanok, mint egy rákos daganat: csak növekedni akarnak. Nem véletlen egyébként, hogy a rák a nyugati kultúra betegsége. Az embernek belül el kell dönteni, hogy valójában mi a fontos: a pénz, a karrierje vagy az emberi viszonyai. Nagyjából úgy állunk, mint a rákos betegek, akik vagy belehalnak vagy tanulnak a betegségükből.

A témáról hasonlóan gondolkodik Soma is. A kisimult hajú, pszichológiát is végzett énekesnő azt javasolja az olvasóknak, hogy senki ne készüljön erre a dátumra, mert ha a készülés félelemmel teli, akkor az iszonyú stresszt okoz.

– Az, ami december 21-én bekövetkezik, már bekövetkezett októberben és novemberben is, ugyanis már akkor megvoltak ezek a bolygóegyüttállások. Nincs világvége. Egy korszaknak van vége, és amit tehetünk az az, hogy rendet teszünk saját magunkban. Meg kell szabadulnunk a berögzött fizikai, érzelmi szokásainktól, beidegződéseinktől, amelyeket tulajdonképpen már csak megszokásból viszünk magunkkal, de ha igazán belegondolunk, már nem tartozik hozzánk – jelentette ki a spirituális gondolkodású híresség, és azt is elárulta, mit várhatunk a jövőnktől.

– Ez egy folyamat, ami öntudatra ébredést hoz, aminek a következménye, hogy fokozatosan levesszük magunkról az ítélkezős, címkézős béklyót, ami bűntudatot, szégyent kelt. A jövő embere saját teremtő erejét használva akár még kihúzott csontfogát is újra tudja majd növeszteni. Azt tanácsolom, nézzünk szembe a bennünk lévő sötétséggel, félelmeinkkel, kishitűségünkkel, kapzsiságunkkal, irigységünkkel, mohóságunkkal, és ne féljünk! A következő dolgokra fókuszáljunk, próbáljuk átélni ezeket: biztonságban vagyok, egységben vagyok, szeretem magam, szeretem a világot, embertársaimat – biztatott mindenkit Soma, aki szerint ha így teszünk, sokkal szebb világ köszönt ránk.

Ez nem jött be1982. március 10.

A Jupiter is veszélyes lehet az emberiségre, legalábbis az 1974-ben megjelent Jupiter-hatás címen erről írt két asztrofizikus. Kiszámolták, hogy mikor áll majd együtt mind a kilenc bolygó, és azt állították, hogy az így kialakuló gravitációs hatás napkitöréseket és földrengéseket okozhat. A repülőgépekre és a dagályra valóban hatással volt a dolog.   

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.