Ötszázezres mellényben feszíthetett Malek Andrea

The Voice
PUBLIKÁLÁS: 2012. december 13. 07:25
A világ egyik legdrágább márkájába öltöztették, mégis számos kritika éri a Voice Mesterét, Malek Andreát a ruházata miatt. A nézőknél főleg a rókaszőr mellénye verte ki a biztosítékot.
Földvári Zsófi

Valamiért nem tudnak megbarátkozni a Voice nézői a szőrös dolgokkal. Amióta elindult a műsor, a közösségi oldalakon a legtöbb kritika Mező Misi bundás hónalját és Malek Andi szőrmellényét érte.

Az előbbi a rockerélet tartozéka, az utóbbi pedig a legfrissebb amerikai divat, amihez a jelek szerint még nem nőttünk fel. A Mesterek ruháit a műsor bocsátja rendelkezésre, a stylist Lakatos Márk. A tehetséges divatdiktátor igen jó minőségű, drága holmik közül válogathat, így nem csoda, hogy boldogan engedte szabadjára a fantáziáját. Andi vörösróka mellényét például New York egyik legfelkapottabb divatikonja, ‪Diane von Fürstenberg tervezte, az ára körülbelül félmillió forint.

– Amikor elkezdtük a közös munkát Andival, az első beszélgetésünk arról szólt, hogy még véletlenül sem szeretne csipkét, selymet, ő a keményebb dolgokért rajong. Imádja a bőrt, a lakkot, a hangsúlyos ékszereket. Emellett nagyon pontos elképzelése van a saját testéről, tudja, hogy milyen fazon áll neki jól – osztotta meg a kulisszatitkokat Lakatos Márk.

– A magánéletemben az öltözködésemben közel sem a luxus a mérvadó. Háromgyermekes anya vagyok, a karon ülő lányom naponta többször összekeni a pólóimat. A ruhatáram is pont olyan, mint egy átlagos anyáé, a hétköznapokon farmerben és copfba fogott hajjal járok. A Voice-szal nemcsak arra kaptam lehetőséget, hogy tehetséges fiatalokkal dolgozzam együtt, de a divat világában is tehetek egy különleges kirándulást.

- A szőrös mellényem egyébként most pénteken az utolsó párbajban lesz rajtam, viszik vissza. Az élő adásokra új ruhákat kölcsönöznek nekem, amik között több különleges darab is lesz. Remélem, az sokaknak elnyeri a tetszését – mondta Malek Andrea a Borsnak.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.