Celeb

Hien ledobta a melltartóját

Létrehozva: 2012.12.19.

Hien és Caramel még mindig hallgat arról, miért szakítottak, a vietnami származású lány azonban dalban elbeszéli érzéseit. A zenéhez egy igencsak forró hangulatú klip is készült.

A szexi nővé cseperedett Hien egyre többet mutat meg magából. Új, No More című klipjében még a melltartójától is megszabadult. – Ez egy energiával teli, csajos és pikáns videó lett, a szakítás után álló, megtört lelkeknek szól. Ezzel a dallal szeretnék erőt adni azoknak, akik hozzám hasonlóan egy fájdalmas időszak után állnak.

- Az albumon az elmúlt másfél évemet dolgoztam fel, amibe beletartozik a szakítás, s az is, hogy nővé értem, ezért a megszokottnál merészebb, intim pillanatokra is számíthatnak a nézők – bocsátotta előre a tizenkilenc éves lány. – Sokat sejtető képek lesznek, de mindenképp művésziek. Például előfordul, hogy melltartó sincs rajtam, de csak a meztelen hátam látszik.

A dalt és a zenét is Hien írta, s úgy érzi, ez segített feldolgozni a szakítást. – Alkotás közben fáj, amikor az emlékek, érzések feltörnek, de végül megkönnyebbülést hoz, mert megszabadulok a lelki terhektől. Ilyenkor nem szégyellek semmilyen érzést, csak előtör belőlem minden, ami én vagyok. Néha kicsit nehezebb, de most nagyon jól vagyok – szögezte le az énekesnő.

– Nem mondom, hogy teljesen leülepedett, de úgy érzem, az idő megold mindent. Már mindketten lezártnak tekintjük a kapcsolatunkat, ennek így kellett lennie – mondta a Borsnak Hien, döntésük okát azonban továbbra sem hajlandó elárulni.

Caramel sem mond annál többet, mint hogy számára Hien a tökéletes nő, é kölcsönösen szeretik, tisztelik egymást. A kérdés tehát még mindig megválaszolatlan: miért engedi el egymás kezét két ember, akik szeretik egymást? Mi lehet a titok, amiről mindketten hallgatnak?

– Nem szeretnék nélküle erről beszélni, így alakította a sors. Konkrétan nem fogok erről beszélni, de azt cáfolom, hogy elmúltak az érzelmek vagy egy harmadik fél lépett színre. Sokan nem értik, hogy miért döntöttünk így. Erről egyedül nem tudok nyilatkozni, mert nem tudom, ő ebből mennyit akar elmondani, s ez fordítva is így van – magyarázta a lány.  

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek