Feró: két mentort le kell cserélni

X-Faktor
PUBLIKÁLÁS: 2012. december 18. 07:15
Nagy Feró szerint nagyon valószínű egy vérfrissítés az X-Faktor mentori csapatában. A rocker akár saját magát is elküldené, Malek Miklós pedig már be is jelentette: jövőre nem ül be a tehetségkutató zsűrijébe
F. F.

Ördög Nóra a ­finálé végén bejelentette: ­jövőre is lesz X-Faktor. Jelentkezők biztosan akadnak szép számmal, de kik lesznek a mentorok?

Malek Miklós a műsor után elmondta, hogy utoljára szerepelt a show-ban, míg Geszti Péter, bár most győzedelmeskedett, nem tudja, mit hoz a jövő. Elképzelhető, hogy vérfrissítésen esik át a produkció.

– A harmadik széria meghozta a győzelmet. Nem tudom, mi lesz jövőre, de azon azért el kell gondolkodni, hogy egy ilyen szép szakmai és emberi történet után dramaturgiailag szerencsés-e tovább csinálni, vagy pedig abban kell hinni, hogy még érdemes újabb tehetségeket megtalálni. Nekem Gergő jelenti a három év X-Faktorát – mondta a Borsnak Geszti.

Nagy Feró is érzi a változtatás szükségességét.

– Szerintem biztos, hogy cserélni fogják a mentorokat. Én kettőt is lecserélnék, köztük akár magamat is. Egy show-nak mindig meg kell újulnia, de ha felkérnek, hogy legyek mentor, szívesen vállalom, mert szeretem ezt a műsort. Annyiféle felkérésem van, hogy nem esem kétségbe, ha véget ér számomra ez a szerep. Végre elvégzem egy csomó elmaradt dolgomat, de már ­örö­kös tiszteletbeli tagja maradok az X-Faktornak – fejtette ki álláspontját a Borsnak a rocker. 

A folytatásról Schiwert-Takács Lászlót, a műsor kreatív főszerkesztőjét is ­megkér­deztük.

– A jövő zenéje, hogy milyen változások lesznek a 2013-as szériában. Majd az ünnepek után elgondolkodunk azon, mi legyen. Erről most korai lenne beszélni vagy jóslatokba bocsátkozni – mondta Schiwert-Takács.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.