Megszerzett tapasztalata azonban nem vész kárba, sőt! Nagyobb szüksége van tudására, mint bármikor, ugyanis kedvese, Carlo még csak a harmincas éveit tapossa, így a korosodó hírességnek gyönyörű fiatal nőkkel kell versenyeznie a kegyeiért. Bár korát meghazudtoló külsővel rendelkezik, az o csodafegyvere a szex.
– Szeretkezni, szeretkezni és szeretkezni, ez a titkunk, de már nem naponta, hanem hetente. A munka miatt kevesebb idő jut rá. Nem tudom, hogy Carlo félrelép- e, de ha igen, akkor fontos, hogy húzzon gumit, és én ne tudjam meg – mondta az egykori pornósztár, majd olasz parlamenti képviselő, aki csak egy gyenge talánnal tudott felelni arra a kérdésre, hogy o vajon hűséges-e.
Az Olaszországban élő híresség csupán azért érkezett hazánkba, hogy részt vegyen az első magyar szexmúzeum megnyitóján, mely a pornóproducer Kovi nevéhez fűződik. Babérkoszorúval a fején, boldogan és elégedetten pózolt a munkásságának emléket állító vitrin előtt, majd büszkén sétált át a hüvelyét megidézni hivatott bejárat alatt. A kiállítás megnyitóra egyébként Maya Gold,Monique Covet, Benko Dániel és a Karthágóból ismert Szigeti Ferenc is kíváncsi volt, míg Kovi Mikulásnak öltözve látta el vendéglátói szerepkörét.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.