Befuccsolt Bloom és Kerr házassága

Orlando Bloom
PUBLIKÁLÁS: 2012. december 15. 10:45
Kikezdhetetlen a házasságuk – mondták az ismerősök Orlando Bloomról és Miranda Kerr-ről. A modell szíve viszont már Leonardo DiCaprióért dobog.
Bors

Két évvel ezelőtt mondták ki a boldogító igent, de máris válságba jutott Miranda Kerr és Orlando Bloom házassága. Az In Touch magazin szerint a huszonhét éves modell érzései kihűltek, és már aligha szerelmes a férjébe.

– Szünetet tartunk, aztán majd kiderül, hogyan tovább – nyilatkozta Kerr, akit az utóbbi időben többször is láttak Leonardo DiCaprióval együtt bulizni, ráadásul egy szemtanú azt állítja, hogy a modell ilyenkor nem is viselte a jegygyűrűjét.

De vajon ki vigyázott eközben Bloom és Kerr kétéves kisfiára, Flynnre? A The Sun információi szerint A Gyűrűk Ura sztárja éppen Afrikában forgat, így ő aligha dédelgette a kicsit.

– Bébiszitter ügyelt rá éjszakánként – kotyogta ki egy bennfentes, aki azt is hozzátette, hogy szerinte ez a házasság már menthetetlen. 

A páros szóvivője annyit fűzött hozzá, hogy Kerr és Bloom a szentestét együtt töltik, de közben nagyon úgy tűnik, hogy kizárólag kisfiuk, Flynn miatt díszítik fel közösen a karácsonyfát.

– Ha tényleg elválnak, akkor jó eséllyel Orlandónál marad a gyerek – állítja egy bennfentes. – Elvégre nem ő lépett félre, és nem ő hagyta éjszakára magára a kisfiát. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.