A fél ország szipogva nézte, amint a Voice első párbajadásában Mező Misi szétszakította a műsor szerelmeseit, Agárdi Szilvit és Pál Dénest. A Mester döntött arról, hogy pont ez a két fiatal álljon egymással szemben. Hogy mennyire volt nehéz dolga, azt jól mutatja, hogy a fiatalok közös dala után egyszerűen nem tudott megszólalni, ki kellett mennie a stúdióból, hogy könnyeit ne lássa az ország.
– Tudtam, hogy rosszat teszek Szilvinek, mert kiejtem. Viszont jót teszek, mert megmentem. Nem elég erős a lelke, hogy fel tudja dolgozni azt a népszerűséget, ami egy ilyen műsorban való szerepléssel jár. Nem, mint Mester, hanem mint aggódó apa döntöttem így. Nem szerettem volna, hogy szánják és sajnálják azért, mert fogyatékkal él.
Igazi dráma zajlott a tévénézők szeme előtt, de a megható pillanatok a kulisszák mögött is folytatódtak. Hosszú beszélgetésekre volt szükség, hogy az alig látó lány elfogadja, mi miért történt vele.
– A forgatás után az első dolgom volt Szilvi szüleivel beszélni – folytatta Misi. – Nekik is elmondtam, hogy a lányuknak még idő kell, hogy érjen, tapasztaljon. Hogy elég erős legyen ahhoz, hogy fel tudja majd dolgozni azt a nyomást, amit egy színpadi embert nap mint nap ér. Szilviben nincs harag. Szomorúság viszont annál több.
– Teljes nyugalommal mentem fel a színpadra, átadtam magam az érzelmeimnek. Meglepődtem azon, hogy kiestem, pedig a dal alatt eszembe sem jutott, hogy versenyzünk. Rossz volt, nagyon-nagyon rossz volt búcsúzkodni Dénestől. A próbák alatt közel kerültünk egymáshoz. Amikor a közös dalt gyakoroltuk, egymáshoz kellett érnünk. Ez számomra nagyon furcsa volt először, mert ilyen közel még nem voltam fiúhoz. Dénes a hajamat simogatta, és a derekamat karolta át. Nagyon jó volt az érintése – tette hozzá szégyenlősen a lány.
– Most még nagyon zavarosak bennem a dolgok, fel kell dolgoznom, hogy kiestem. Az azonban biztos, hogy tartani fogjuk a kapcsolatot, mert mindketten úgy gondoljuk, hogy nincs miért haragudjunk egymásra – hangsúlyozta, Szilvi, aki mindezek ellenére sok mindent kapott a műsortól. A bájos arcú barna lány saját bevallása szerint még soha nem volt szerelmes. Ám a műsor nőiességében is megerősítette. – Annyian mondták, hogy szép vagyok, hogy már én is kezdem elhinni – mosolygott Mező Misi kiesett versenyzője.
Természetesen Dénest is megérintették a történtek. – Egyrészről rettenetesen szomorú vagyok, hogy pont én ejtettem ki Szilvit, másrészt boldogság tölt el, hogy bejutottam az élő adásba – mondta a különlegesen mély hangú fiú. – Szilvivel nem szakadunk el egymástól teljesen, és ez egy kis vigaszt nyújt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.