Celeb

Szilikonmelle csodát tett VV Évával

GYLF

Létrehozva: 2012.11.09.

Nem remélt hatása lett VV Éva kebelműtétjének: mióta feszesebb mellel domborít, a botrányhősnőből reklámarc lett, szerepeket kapott egy videoklipben, sőt életrajzi könyv is készülhet róla.

A ValóVilág Törtetője bőven szolgált hírekkel a lapoknak az utóbbi hónapokban, görkorcsolyával szenvedett balesetet, idős szomszédja ellopta a szexképeit, és több alkalommal rendőrök is kopogtattak zuglói albérletének ajtaján. A botránytól botrányig szédelgő Baukó Éva élete azonban alig egy hónapja gyökeresen megváltozott, és a göndör csinibaba azt is tudja, miért.

– Amióta megcsináltattam a mellemet, és elköltöztem Zuglóból, olyan az életem, mint egy tündérmese – magyarázta a Borsnak. – Azóta nem jelennek meg rólam botrányos cikkek, rendőröket sem hívtak ki hozzám, korán fekszem, korán kelek, és udvarlókban sincs hiány. Az Andrássy út környékén bérelek egy szobát, a bérlőtársam ma már a barátnőm, vitánk sem volt soha. Három hete élünk együtt, azóta egy pesti wellnessközpont ajánlatot tett, hogy legyek az arca, majd pár nappal később egy zenei producer és énekes két videoklipjének főszerepére kért fel.

Ennél is meglepőbb fordulat, hogy a huszonkilenc éves szőkeség élettörténete felkeltette egy írónő képzeletét.

– Két napja felhívott, hogy találkozzunk: egy életrajzi könyvben mutatná be az életem, amely bár olyannak tűnik, mint egy nyitott könyv, számos pikáns és megdöbbentő titkom maradt még. Tévéműsort, bulvárlapokat adtak el velem, az életemmel, talán végre én magam is kereshetek vele egy keveset. Vagy akár milliókat – tette hozzá bizakodva Éva.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188845_auto_resized.jpg
origo.hu

Ettől a brit lépéstől rettegett Európa, küszöbön a világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27812_resized.jpg?avcount=1714994710
origo.hu

Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186663_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ismét igaza lett Baba Vangának: valóra vált, amitől mindenki tartott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192274_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Klopp egy kivételes játékosról beszél a Liverpool csapatából + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192869_auto_resized.png
metropol.hu

Kálloy Molnár Péter gyermekei kamaszkorba léptek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193335_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Juszt hatalmas öngólt lőtt Magyar Péter baloldali tüntetése kapcsán

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27813_resized.jpg?avcount=1714994710
origo.hu

Nagyot nőttek Berki Krisztián gyerekei az apjuk halála óta - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186108_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27819_resized.jpg?avcount=1714994710
magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemzetbiztonsági üggyé dagadó botrány is kötődik Bodnár Zoltán nevéhez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185742_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1714994710
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191430_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/YKkU07h9xrm3XHWF8M0MFfDaUt5bB-7Ss1CkRSFuD0c/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQ1OTZkZGE4ZjkzZTQwNjg5MTM4OGQwMzVlZGU3OTU1.jpg
megdöbbentő

„Sok mindent megbocsátottam, de van, amit nem lehet” – Kecskés Enikő kitálalt a szakításról T. Dannyvel

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/jlrBW5Fa747g4p6EIbSOm3ySCgIMHD7bzjTgqF4ySGY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiOTQ1NTc5N2Y5ZjQ0MzBhZjJmNzlhZDM4MzdhNWZi.jpg
Mérföldkő

Fotókon a csodás pillanat! Szőcs Reni kislányát megkeresztelték