A transzneműségét nyíltan vállaló, nemrégiben mellnagyobbító műtéten átesett Szecsődi Karcsi sürgősen személyi igazolványt cserél, mert hivatalos helyeken bonyodalmakat okoz, hogy Károlyként szerepel a papírjain, miközben külsőre már igazi nő.
– Nagyon fontos, hogy a személyigazolványomban is nőként szerepeljek, hogy a határon és egyéb ilyen helyeken ebből ne legyen baj. Nemrégiben az egyik bankban rám hívták a biztonsági őrt ügyintézés közben, mert a mostani személyimben még férfiként szerepelek, és azt hitték, más irataival akarok visszaélni – panaszolta az egykori megasztáros.
–Szerencsére az őr felismert, és elfogadtatta az ügyintézővel az okmányomat. Hülye szituáció volt, de nem viselt meg, inkább röhögtem rajta. Karinak a hivatalos iratain kívül időnként az arcszőrzetével is meggyűlik a baja. – A borosta bosszant, szerencsére nem sűrűn kell ezzel a problémával megbirkóznom, de hetente előjön, és gyűlölöm. Hál’ istennek sosem volt erős a bajuszom, mivel sok női hormont termel a szervezetem, és voltam már lézereztetni is.
Előbb-utóbb egy erősebb hormonkezelésen kell még átesnem, utána jöhet a végleges nemátalakító műtét – magyarázta határozottan Kari, aki élete legboldogabb szakaszát éli mostanában. – Nem is tudom megmondani, mikor voltam ennyire felszabadult és boldog, teljesen más minden, mint a mellműtét előtt – tette hozzá a volt megasztáros.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.