Puzsér tizenkét csajt szedett fel

kivételezés
PUBLIKÁLÁS: 2012. november 13. 10:45
Puzsér Róbert nem csak akkor kavar vihart, amikor a Csillag születikben zsűrizik. Szombat éjjel azzal borított ki sokakat, hogy ismertségét kihasználva soron kívül vitt be lányokat egy szórakozóhelyre.
Bors

Százötven méter hosszú sor állt a Doboz nevű szórakozóhely előtt szombaton éjfél után. A tömegben mindenki többé-kevésbé türelmesen várt a sorára, egészen addig, amíg Puzsér Róbert fel nem bukkant. A bejárat előtt toporgók ugyanis arra lettek figyelmesek, hogy egy kisebb csoport a kérlelhetetlen kritikus segítségével oldalról beszivárog.

Mi is játsszuk el, hogy ismerjük, és a díszkísérete vagyunk – nevettek az eseten páran, mások hangosan, de hatástalanul zúgolódtak, mert Puzsér bejutott, míg ők kint maradtak.

– Én nem akartam bevinni oda senkit, páran odajöttek hozzám, beszélgetni kezdtünk, aztán a biztonságiak megkérdezték, hányan vagyunk. A barátaimmal és még tizenkét csajjal voltam. Különben be sem akartam menni, csak találkozni szerettem volna valakivel, és negyedóra múlva ki is jöttem – mondta el lapunknak a kritikus, akit szerfelett felháborított, hogy az esetről írunk cikket a könyve helyett.

– Most jelent meg a könyvem, amiben rengeteg közérdekű dolog szerepel, és akkor erről akartok írni? Ez a civilizáció pusztulása, igazi szemét, hogy ilyenekkel tömitek az emberek fejét. Úgy érzem, hogy pár ezer év alatt felépítettünk egy civilizációt, és ennek a tégláit szeditek ki a bulvárcikkeitekkel – emelte egyetemessé az eset tanulságát az erkölcsi érzékére büszke ítész.

Annyit azért meg kell jegyeznünk: a kritikus könyvéről éppen a múlt héten közölt egy cikket a Bors.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.