Hisztéria és lincshangulat – így lehetne jellemezni az elmúlt alig huszonnégy óra eseményeit. A Bors is beszámolt a világhírű New York-i Victoria’s Secret divatbemutatóról, amelynek csillaga idén az albertirsai Palvin Barbara volt. A fiatal modell világsztárokkal léphetett egy színpadra, sőt ma már a legnépszerűbb tinisztár miatt lehet a címlapokon. Barbi sosem titkolta, egy éve megfertőzte a Justin Bieber-láz, a jelek szerint – személyes találkozásukat követően – Biebert pedig a Palvin-láz. A tinédzserek néhány közös képet is megosztottak a világgal, sőt másnap az Oroszlánkirály című darabon is egy társaságban látták őket. Bieber az egyik Barbaráról általa megosztott képhez az alábbi szöveget írta: átkozottul szexi, igaz?
Barbi talán maga sem hitte, hogy ekkora ügy kerekedik a fotókból, a Daily Mail viszont már tegnap arról írt, Bieber és párja, Selena Gomez szakított. Egy bennfentes azt mondta a lapnak: a pár a sok elfoglaltsága miatt már nem tudta összeegyeztetni a magánéletét. A nem hivatalos verzió szerint ez nem jelent mást, mint Palvin Barbit.
Nem csoda, hogy az ügy hatalmas vihart kavart, s ebbe Selena Gomez is önként szállt be azzal a képpel, amelyet ő osztott meg a világgal. A fotón Bieber és egy barátja látható, a háttérben a kukucskáló Barbival.
– Nem hiszem, hogy rosszat teszek, régóta jó barátságban vagyunk. Nem titkolom, rosszulesik ez a dolog, de megpróbálok nem gondolni rá – írta ezzel kapcsolatban Gomez.
Barbara internetes közösségi lapjain eközben százával osztják meg a Gomez-rajongók és Bieber önjelölt szerelmei a gyűlölködő üzeneteket, többen a lány halálát is kívánva. Barbi a Twitteren mindössze annyit közölt, hogy barátságról van szó, majd Mexikóba utazott egy fotózásra.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.