Egy másik sztárpáros is erőteljes összetűzésbe keveredett a feleség mamájával. Brad Pittről és Angelina Jolie-ról köztudott, hogy a házaspár az egyik legharcosabb melegjogi aktivista Hollywoodban. Mindketten azt vallják, hogy csak azért elítélni, gyűlölni, kirekeszteni valakit, mert a saját neméhez vonzódik, ugyanolyan bűn, mintha a bőrszíne miatt tennénk ezt.
Ennek éles ellentétét gondolja azonban Jolie anyukája. S nemcsak gondolja, hirdeti is. A legutóbbi amerikai elnökválasztás során Jane egyértelműen a radikálisan konzervatív elveket valló Mitt Romney mellett tette le a garast.
Az elnöki kihívót nyíltan támogató The Springfield News című lapban Pitt anyósa egy olyan olvasói levelet tett közzé, amelyben a keresztényeket felszólította arra, hogy „mindenkinek el kell mennie szavazni, ellenkező esetben az a liberális Obama maradhat hatalmon, aki támogatja az abortuszt és az azonos neműek házasságát”.
Miután a szerkesztő az újságírók kérdésére megerősítette, hogy a levelet Jolie édesanyja írta, Brad igyekezett rávenni Angelinát, hogy szóljon rá a mamára, de a színésznő erre nem hajlandó, és csitítani igyekszik az ellentéteket. Még egy mondatot megérdemel Pitt mama is, aki mindvégig ellenezte, hogy fia elváljon Jennifer Anistontól, s hallani sem akart arról, hogy Angelinát vegye el.
Állítólag csak az első közös gyermek, Shiloh 2006-os érkezésekor kezdett megenyhülni. Ám Jenniferrel azóta is jóban van, olyannyira, hogy Aniston meghívta esküvőjére Pitt anyukáját is – aki ezt örömmel el is fogadta.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.