Egy előadóművész számára nincs annál nagyobb lehetőség, mint hogy teret kap egy szombat esti televíziós show-ban a legnézettebb csatornán. Hiszen az itt feltűnő emberek néhány pillanat alatt válnak egy ország kedvencévé, a siker borítékolható. Így van ez az X-Faktorban is. Ám úgy tűnik, nem minden esetben.
Zámbó Krisztián két éve kiadott, Szerelem angyala című első lemezéből kevesebb mint ezer darab fogyott, ami nagyon rossz eredménynek számít. A Bors munkatársa az után érdeklődött, mennyit növekedett az album eladása, amióta Krisztián a képernyőn és az újságok címlapjain szerepel.
– Nem változtak a lemezeladási adatok. Valószínűleg nem látott még a közönség Krisztiántól olyan produkciót, amelytől azt érezte volna, hogy azonnal be kell szaladnia a boltba – mondta lapunknak a Magneoton vezetője, Joós István, aki annak idején lehetőséget adott a Zámbó fiúnak a bemutatkozásra.
– Krisztián mindent egy lapra tett fel: az X-Faktorra. Ha ott nem lesz sikeres, akkor nem fogják a lemezét megvásárolni, és nem váltanak jegyet az esetleges fellépéseire sem – tette hozzá a kiadóvezető, aki szerint hamarosan kiderül, van-e helye Zámbó Krisztiánnak a zenei piacon.
Sokak szerint Jimmy legidősebb fia egyre kínosabb helyzetbe hozza magát azzal, hogy hamis produkciói után rendre bocsánatot kér, hol a túlzott megfelelési kényszerre, hol a lelkiállapotára hivatkozva.
– Először magát kellene legyőznie. Nem a lényegre koncentrál. Többet foglalkozik azzal, hogy mit szól hozzá a zsűri, mekkora tapsot kap, mit gondolnak róla az emberek, mint azzal a három perccel, amelyben meg kellene mutatnia, mit tud – mondta Joós István.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.