Celeb

VV Éva megtépte VV Anikót

GYLF

Létrehozva: 2012.10.16.

Haknizni utaztak Érmihályfalvára, elszámolási vita lett a vége. VV Éva azért tépte, rugdosta meg VV Anikót, mert a lány állítólag a gázsi felét kérte. Anikó nem tesz feljelentést, sajnálja egykori villatársát.

Betelt a pohár VV Évánál, aki úgy érzi, igazságtalan vele az élet, minderre ráadásul állítása szerint rátett egy jókora lapáttal VV Anikó is, akivel szombaton este közösen hakniztak Romániában. Az anyagi elszámolás azonban olyan reakciókat váltott ki Évából, hogy elszakadt nála a cérna.

– Megtéptem és megrugdostam! Jajgatott, hogy foltos lesz a keze – kelt ki magából a Borsnak. – Én szerveztem le a haknit, előre megállapodtunk, a százhúszezerből negyvenet kap, és az útiköltséget is kifizetik. Ő vezetett, de háromezer forintot sajnált pályamatricára, sőt, közölte, kétezer-ötszáz forintja van, tankoljak én. Hétezerért tankoltam neki. Öt órán át zötykölődtünk, mire fél egyre odaértünk. Az emberek majd szétszedtek, őt meg se ismerték, a tulajtól pedig meg is kaptam a megbeszélt összeget. Aztán Anikó kitalálta, hogy neki hatvan jár, és el is vette. Igen, megtéptem, és igen, meg is rugdostam. Azért mégis hogy képzeli? Pedig tudta jól, a pénz az albérletemre kell, és fizetésképtelen leszek így – magyarázta Éva.

Lapunk természetesen megkereste a sértett felet is, akinek inkább lelki, mint külsérelmi sebei lettek. – A részletekbe nagyon nem szeretnék belemenni. Azt gondolom, hogy elég szomorú az, ami Évával történik, neki elég súlyos problémái vannak. Történt, ami történt, szeretném ezt a dolgot lezárni, és feljelentést sem teszek ellene – reagált Anikó, s hozzátette: soha többé még csak találkozni sem akar vele.

Ám hallgatva egykori villatársa vádjait, miszerint filléreskedett a benzinpénzzel, és több gázsit kért el, mint amennyi járt neki, teljesen elképedt. – Kikérem magamnak, hogy mindazok ellenére, hogy nekem lenne okom panaszkodni, olyanokat nyilatkozik, ami nem igaz. Amikor csak tudok, segítek neki, a mostani hétvégén is a saját autómmal vezettem le hatszáz kilométert, amiért az a köszönet, hogy az útiköltséget nem hajlandó kifizetni, és minősíthetetlenül viselkedik. Egyre kértem, hogy ne igyon alkoholt, ezt sem tartotta be, és meg is lett a baj.
 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek