Széthajtja magát Szulák Andi

tévéműsor
PUBLIKÁLÁS: 2012. október 08. 08:35
A felkérések többségére nemet mond, ám mégsem unatkozik: koncert, színház, tévéműsor, haknik. Szulák Andi azt mondja: így is képes arra, hogy teljes értékű anya és társ legyen.
GYLF

Már felsorolni is szédítő, mi mindennel foglalkozik egyszerre Szulák Andrea. Ma este egy vidéki haknin énekel, holnap a RAM Colosseumban lesz nagy koncertje, az elmúlt hetekben pedig negyvenhárom Szerencsekerék című műsort vettek fel vele a Story Tv-nek. S ha ez nem lenne elég: a közelmúltban az Operettszínházban is kapott egy szerepet, a Szépség és a Szörnyeteg című előadásban. A héten három este is színpadra lép.

– Hullámokban fordul elő velem, hogy ennyit dolgozom, de ha hiszik, ha nem, jut idő mindenre – mondta a Borsnak Szulák. – A munkalehetőségeim több mint felére így is nemet mondok. Csak szeptember óta lett sűrű az életem, akkor kezdődtek a televíziós felvételek. A koncerteken örömzenélés megy, a Operettben pedig egy olyan dalt adok elő, amit talán én énekeltem először Magyarországon. A kislányom éppen ma jön el megnézni – magyarázta büszkén.

Azt is gondolhatnánk, hogy a műsorvezető-színésznőt az anyagi javak motiválják, hiszen amióta a Játékszín megszűnt, feltehetően jókora bevételtől esett el.

– Szó nincs erről – magyarázta Szulák, akit Geszti Péter egykor nőerőműnek titulált. – A kislányom igényeit viszont mindig szem előtt tartom, és én főzök, én etetem, én altatom, mesélek, azaz anyaként is teljes értékű vagyok. Sőt, azt is elárulom, a párom sem panaszkodik – tette hozzá mosolyogva Andi, aki feltehetően tisztában van azzal, hogy ezt ebben a tempóban képtelenség sokáig csinálni. – Ahogy vége az operettes szerepeknek, el is utazunk újabb három hétre feltöltődni – mondta.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.