A népszerű zenész többször volt nős, s mindegyik párjára jó szívvel emlékszik vissza. Mi több, azt tervezi, hogy egy szép napon együtt laknak majd valamennyien.
Álomarcú lány, Annyi mindent nem szerettem még – dalok a sok közül, amelyeket az egész ország dúdolt, és amelyeknek a szerzője az énekes, basszusgitáros, szaxofonos – nem mellékesen artista és jogász – Somló Tamás. A legendás LGT zenekar tagja nem csak a banda februári nagykoncertjére készül, hanem az egyik televízió tehetségkutatójának egyik Mestere. Mégsem csupán a zenéről mesélt lapunknak, elárulta azt is, mi az igazság abból, hogy egy időben lakókocsiban élt, sőt elmondta azt is: nem csak az ő döntése volt, hogy beül a Mesterek székébe.
A tévézés eléggé fárasztó műfaj. Rengeteg energiát igényel, és persze nagyon sok idő csak várakozással telik. Hogy bírja?
Engem nem fáraszt a várakozás, olyankor szunyókálok egy kicsit (nevet). Biztos, hogy később, amikor intenzívebb lesz a munka, változni fog a helyzet, és ha fel kell turbóznom magamat, akkor majd beiktatok egy kis reggeli kocogást, vagy úszni megyek a kislányommal. Egyébként nem csak a tévéműsor miatt lesz szükségem arra, hogy tréningezzek, hiszen készülődünk az LGT-koncertre.
Ha már az LGT-nél tartunk, a barátai, zenésztársai mit szóltak hozzá, hogy elfogadta a tévés felkérést?
Azt hiszem, eddig sosem mondtam el, hogy amikor elvállaltam, az nem a csak a saját döntésem volt. Megkérdeztem a zenekart, kiváltképp Picit (Presser Gábor – a szerk.), mit szól hozzá. Főleg a finálé miatt, hiszen januárban már mindennap próbálunk, én pedig közben tévézek is. A fiúk áldásukat adták rá, hogy csináljam, én pedig belevágtam.
Szakadjunk el egy kicsit a tévétől és a zenétől, ha nem bánja. Mi a helyzet a szerelemmel? Van most az életében?
Persze, szerelem van. Az mindig van, anélkül nem lehet létezni. De azért nem vagyok már az a hősszerelmes, az én korosztályomban már másféle viszonyok alakulnak ki nő és férfi között. De, ha egyszer megtehetem, veszek egy olyan házat, amibe beköltöztethetem az összes volt feleségemet meg a leendőt is, és szépen, békességben élünk együtt. Persze, ez csak álom, de akivel egyszer összekötöttem az életemet, azzal képtelen lennék az elválás után balhézni. Nem is értem azokat, akik haraggal válnak el.
Azt mondja, házra vágyik, pedig egy időben lakókocsiban élt. Nem hiányzik néha a vándorélet?
Igazából sosem laktam lakókocsiban, ez csak amolyan városi legenda. Tény, hogy annak idején vettem egyet, mert szükség volt rá a gyerekek miatt. Külföldön dolgoztam hat évig, és akkor születtek a most már 26 éves „kisbabáim”. Miattuk kellett, hogy ne egy Zsiguliban, parkolókban vagy bevásárlóközpontokban kelljen őket tisztába tenni. Ezért vettem a lakóbuszt, nem azért, mert nem volt hol aludnunk.
Persze azért mégiscsak egy guruló kis lakás volt, úgyhogy rengeteget kirándultunk is vele, amikor nagyobbak lettek a fiúk. Óriási élmény, csak mész, és ha kiszúrsz egy szép helyet, megállsz, ha kedved tartja, ott alszol, ha nem, akkor mész tovább, szóval nagyon jó volt. Azt tervezem, hogy a gyerekekkel nekivágunk Amerikának, és lakóautóval bejárjuk. Ha jövőre nem is jön össze, két év múlva biztosan!
Ahogyan ön is mondta, az ikrei, ma már felnőttek. Sőt úgy tudom, nagy „partiarcok”, és tapadnak rájuk a nők.
Hát, hogy mennyire tapadnak, azt nem tudom. Tény, hogy nagy társasági életet élnek, de nem partiarcok, így nem is kell féltenem őket az éjszakai élet veszélyeitől. De mondtam nekik, hogy először nekem mutassák be a választottjukat, majd én lekáderezem a lányokat. Hiszen ez komoly felelősség, én leszek ugyanis a nagypapa.
