Sarka Kata: szexibb vagyok, mint valaha - fotók

test
PUBLIKÁLÁS: 2012. október 19. 08:15
Sarka Katát elegáns környezetben, szexi fehérneműben fotózták. Ám a pikáns képek nem egy magazin megrendelésére készültek. A kétgyerekes anyuka azért szeretett volna profi beállításokat, mert soha nem érezte ilyen jól magát a bőrében.
Szrjeborni Bianka

Sarka Kata csak a Borsnak mutatott meg néhány felvételt abból az exkluzív portfólióból, amit a családi albumba készíttetett Borzi Viviennel. – Igazán szexi, mindemellett ízléses fotók születtek – kezdte Kata, aki a fotózás minden egyes pillanatát élvezte, hiszen királynőnek érezhette magát a luxuskörülmények között.

– Minden összeállt a fotózásra: a gyönyörű helyszín, Magyarország egyik legjobb fotósa, sikerült megszerezni egy profi sminkest, és úgy érzem, hogy most én is jó formában vagyok – tette hozzá Hajdú Péter felesége, akit korábban sokat támadtak drasztikus fogyása miatt. Szerencsére ma már ezt is másként látja a barna szépség. Abbahagyta teste sanyargatását, és inkább a harmóniára törekszik.

– Volt, amikor alig nyomtam ötven kilót, egy kicsit talán túlzásba vittem a  diétát. Ma már rájöttem, hogy nem kell feltétlenül csont és bőrnek lenni. Teljes életmód változtatásba kezdtem, és ötvenhat kilót mutat alattam a mérleg.

Most kifejezetten jól érzem magam a testemben, elhatároztam, hogy plasztikai sebészhez sem fogok fordulni soha – jelentette ki Kata, aki viszont a fotózásról nem tudna lemondani. – Nem mondom, hogy nem fognak még ilyen képek készülni, talán több ruhától is megszabadulok, de semmiképp sem egy férfimagazin oldalain.

Sarka Kata stábja:

Stylist: Horváth András Otto
Kiegészítők: Sentiments
Helyszín: Boscolo
Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.