Norbi szívét alig egy hete még órákon át operálták, tegnap pedig már a saját lábán hagyhatta el a kórházat. A szívbillenytű- plasztikai műtéten átesett életmód-tanácsadó nem tudott érzelmek nélkül elköszönni azoktól, akik nélkül állítása szerint három-négy éve lett volna csak hátra.
– Eljött a nap, hogy elbúcsúzhattam Tőlük, az Életcsapattól – fogalmazta meg nyilvánosan Norbi a hazatérést megelőző elválást az Országos Kardiológiai Intézettől.
– Székely főorvos úr, aki egy világrekorder apró résen feltárta a szívem, műanyagok nélkül két billentyűmből hármat varázsolt, és napi három tonna vér plusz tehertől szabadította meg. Nekem idáig percenként öt liter helyett nyolcat kellett mozgatnia, hogy teljesítsek. Ennek vége. Fogták a kezem a fájdalmakban, itattak, etettek, tisztába tettek, amikor kellett. Nem elég a szó, hogy köszönet. Megkönnyeztem a búcsút, nehéz volt onnan kimenni, ahonnan hazavágytam – írta a közösségi portálon, és természetesen egy képet is mellékelt az osztály dolgozóiról, hogy néhány perccel később már otthonában, felesége és kisfia társaságában láthassa őt a világ.
Ám a hazafelé út nem volt teljesen zökkenőmentes. Az elmúlt napokban magát erősen tartó feleség a kocsiban rosszul lett.
– Réka vezetett, de egyszer csak eleredtek a könnyei. Meg kellett állnunk, mert annyira sírt. A parkolóban ivott egy kávét. Azt hiszem, most jött ki rajta az a rengeteg feszültség, amit miattam átélt. Szerencsére már ő is jobban van, teljesen megnyugodott. Örülök, hogy a gyerekeimmel és a feleségemmel lehetek. A kórházban annyi látogatóm volt, hogy nem tudtam rendesen pihenni. Itthon ez is jobban fog menni, de holnap már orvosi utasításra sétálhatok is – mesélte a Bors munkatársának Norbi, akit a kapun belépve a család legkisebb tagja fogadott. Az otthon töltött első pillanatokat azonnal megörökítették Rékáék, és meg is osztották rajongóikkal.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.