Évekig mintaházasságnak tűnt a TV2 műsorvezetőjének és Józsefnek a kapcsolata, de az utóbbi időben egyre több riasztó jel utalt arra, hogy nem jó irányba haladnak közös dolgaik. Idén nyáron már aggasztó híreket lehetett olvasni.
Először júniusban jelentek meg arról cikkek, hogy lekerült a Mokka műsorvezetőjének ujjáról a jegygyűrűje. Zsuzsa akkor azt nyilatkozta, hogy furcsállja, hogy csak most szúrták ki az újságírók, mert bár férjnél van, sosem hordta az ékszert.
A következő zavarbaejtő információ augusztusban került napvilágra: kettészakadt a család. Zsuzsa és hatéves Tamara nevű kislánya kettesben nyaralt, kisfia, a hétéves Benedek pedig itthon maradt a nagyszüleivel. A műsorvezető állította, hogy a munkája miatt alakultak így a dolgok, de már nagyon várja, hogy négyesben is vakációzzanak. Erre azonban a jelek szerint már nem kerül sor, mert a szülők elválnak.
A Bors egy ismerőstől megtudta: régóta húzódó problémák állnak a háttérben.
– Ilyenkor mindenki arra gondol, hogy valamelyikük életében megjelent egy harmadik, de esetükben nem erről van szó – árulta el informátorunk. – Az történt, ami sok más emberrel is megesik, hogy az évek során egyszerűen elhidegültek egymástól. Ennek ellenére sokáig próbálták megmenteni a kapcsolatot, elsősorban a gyerekek miatt, de mostanra belátták, hogy sajnos ez így nem mehet tovább.
Természetesen Demcsák Zsuzsát is kerestük, de lapzártánkig elérhetetlen volt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.