Az ifjú Ed életében a legfontosabb a csajozás volt. A huszonéves Edward később is szívesen beszélt élményeiről. A színész azt is őszintén bevallotta: az udvarlást nem igazán vitte túlzásba akkoriban.
– Tulajdonképpen én csak sört inni és dugni akartam. Ez volt minden, amire vágytam, és ezt is tettem – mondta el kendőzetlen őszinteséggel Ed, aki az ohiói egyetemen történelmet és művészettörténetet hallgatott, de saját bevallása szerint az egyetemen az éppen elégséges teljesítményt nyújtotta, és inkább a lányok után futott, így rengeteg barátnője volt.
Egy interjúban élete legjobb szexuális élményeként nyilatkozott egy akkoriban történt esetről.
– A hetvenes években, ahogy szoktam, lementem a parkba, hogy felszedjek egy lányt. Aki igazán érdekelt, jógázott és gitározott. Leültem mellé, és ő megmutatta nekem a kiscicáját, amit Békének hívtak. Amikor mi a lánnyal intim közelségbe kerültünk, Béke megkergetett egy mókust, elkapta, és aztán darabokra tépte.
Edward, igaz, nem túl fényes eredménnyel, de elvégezte az egyetemet, utána mégis tanárként helyezkedett el.
– Habár nem volt tanári képesítésem, megfelelő tanulmányaim voltak ahhoz, hogy tanítsak. Társadalomtudományt oktattam hatodik osztályosoknak. Amikor az iskolába mentem, már én voltam a negyedik tanár, hármat előttem már „elfogyasztott” az osztály. Még a tévében sem láthatsz olyan osztályt, mint amilyen az volt. Nagyon vicces volt az egész. Több tanár idegei felmondták a szolgálatot a hatodikosok miatt – emlékezett tanári pályafutására Ed, akinek végül sikerült ráncba szednie a vásott kölyköket.
– Először kóstolgattak, de az igazat megvallva, egy idő után már féltek tőlem. A legelső nap összegyűjtöttem a telefonszámaikat. Találkozókat beszéltem meg az anyukáikkal, és meglátogattam őket. Az hat a gyerekekre, amikor kimennek a konyhába, és a tanáruk éppen a mamájukkal kávézik. Másnap már egészen másként reagálnak az iskolában arra, ha azt mondod nekik: ülj le, és fogd be a szád! Bármikor felhívhattam a szüleiket, hiszen személyesen ismertem őket. Szerettem azokat a gyerekeket. Nagy élmény volt számomra, hogy taníthattam őket.
Edward összesen hét évig tanított, és még akkor is okította a kölyköket, amikor színészi karrierje már elindult.
(Folytatjuk)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.