D. Tóth Kriszta, a DTK Show háziasszonya elsőként vállalta a magyar hírességek közül, hogy úgy mutatja meg az arcát, ahogyan a tévénézők sosem láthatják: smink nélkül. Kriszta lapunknak mondta el, miért tartja fontosnak, hogy a DTK október 18-ai adásában úgy lássák, ahogyan eddig csak a családtagjai láthatták.
– A stúdióban viselt erős smink alatt is emberből vagyunk, tehát én is az vagyok, ráncokkal, szeplőkkel és tökéletlenségekkel – kezdte a tévés, akinek egyébként make up nélkül sincs túl sok takargatnivalója.
– Úgy éreztem, a műsorom nézői nyugodtan láthatják: így fest egy 37 éves, egészséges, beavatkozásoktól mentes műsorvezetőnő arca, mielőtt a szakember kezelésbe veszi. Nem állítom, hogy mostantól mindig arcfesték nélkül állok majd kamera elé, de kifejezetten felszabadító érzés! – részletezte a Lola-könyvek írója, aki többek között azt is elmondta, hogy nem tervez sem botoxoltatást, sem egyéb esztétikai beavatkozást.
– Rettegek a tűktől, ezért ilyesmi eszembe sem jut. De nem csak ezért: fontos, hogy az ember méltósággal viselje az idő múlását. Ma nem tudom elképzelni, hogy ehhez folyamodjak – árulta el Kriszta, aki arra kérte kollégánkat, hogy erre a kérdésre tíz év múlva térjen vissza.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.