Britney Spears, aki az idén lesz harmincéves, gyakorlatilag mindent elért már az életben: az egyik leggazdagabb popsztár, rajongók milliói imádják, mégis botránytól botrányig bukdácsol.
Zűrös múltja ellenére idén lehetőséget kapott, hogy mentorként vegyen részt az X Faktor USA című nagyszabású tehetségkutatóban – Demi Lovato, Simon Cowell és L. A. Reid mellett –, ám egykori menedzsere, Sam Lufti épp most látta elérkezettnek az időt ahhoz, hogy a legapróbb részletekig kitálaljon az énekesnő sötét múltjáról. Nem csupán arról számolt be, hogy Spears lakása tele volt droggal, s kokainban úszó szőnyegen játszottak a gyerekei, azt is kijelentette, hogy az énekesnő többször öngyilkosságot kísérelt meg. Spears persze azonnal beperelte, de a lavina elindult, újra áll a bál körülötte, és az X Factor USA producerei attól rettegnek, hogy a botrányok miatt élő adásban borul ki.
– Még véletlenül sem akarják azt a látszatot kelteni, hogy nem bíznak benne, de sajnos tény, aggódnak a show-ért – súgta meg a tehetségkutató stábjának egyik tagja. – Ezért döntöttek úgy, hogy a nézők hét másodperc késéssel láthatják a történéseket, így a rendező egy váratlan dühkitörés esetén közbeavatkozhat. Persze, mindenki segít Britneynek, mellette állunk, de azt senki sem szeretné, ha ország-világ előtt borulna ki – tette hozzá az informátor.
Britney évekig drogozott és ivott, az orvosok szerint idegei bármikor felmondhatják a szolgálatot. Végignézve az életén, borítékolható a következő botrány, főleg, ha mostani lovagja, Jason Trawick nem vezeti decemberben oltár elé. A hírek szerint az X Factor USA tönkreteheti a kapcsolatát a férfival, mert mióta mentor, kifordult önmagából, és nagyképű viselkedése egyre inkább zavarja Jasont.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.