Átverték Szintárék rajongóit

átverés
PUBLIKÁLÁS: 2012. október 02. 06:35
Rémhír sokkolta Szinetár és Bereczki rajongóit: érdi koncertjük az utolsó közös fellépés. Kiderült, erről szó sincs, csak valaki egy hamis reklámmal próbált nyerészkedni a sztárpár válásán.
B. Gy.

„Utolsó elôadás együtt Érden” – ezzel a szöveggel próbálták meg becsalogatni a nézőket Szinetár Dóra és Bereczki Zoli koncertjére. A mondatot sokan úgy értették, a kisvárosban lesz az utolsó fellépés, mások úgy értelmezték, Érden nem lesz több koncertjük.

Ezek közül egyik sem igaz. A hirdetést a Szepesi Gyula Művelődési Ház honlapján olvasták a rajongók, és pánikba estek. Internetes fórumokon terjedt a rémhír: az érdi az utolsó Szinetár-Bereczki koncert, a többi fellépést pedig lemondták az énekesek. A megtévesztő állítás pedig nyilván azt célozta, hogy még többen váltsanak jegyet az eseményre.

A Szepesi Gyula Művelődési Házban azt az információt kaptuk, hogy a szeptember 20-án megrendezett koncert nem az intézmény saját eseménye volt, hanem egy szervező bérelte ki a termet a produkció számára. – Mi már jóval a koncert előtt jeleztük, hogy ez az állítás nem igaz, és kértük, vegyék le a netről, később csalódottan tapasztaltuk, hogy ez nem történt meg. Természetesen a koncertek mennek tovább – mondta Ferenczi Orsolya, Szinetár és Bereczki menedzsere.

– Nem tudom, miről lehet szó. Az iroda semmilyen formában nem adott ki arra utaló információt, plakátot, szóróanyagot, levelet, amely a megjelent anyagban szerepel. Sajnálom, ha bárki a már korábban megjelent hírekből ítélkezve bármit tévesen értelmezett. Feltételezem, ezt jó szándékkal tette – mondta az esemény szervezője. – Dunakeszire is szervezünk koncertet október 26-ra.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.