Zámbó Krisztián titkolja, milyen sokat köszönhet Zsoltnak

X-Faktor
PUBLIKÁLÁS: 2012. szeptember 11. 11:45
Menedzserével, egykori barátjával indult Zámbó Krisztián karrierje évekkel ezelőtt, ám a jó kapcsolatnak vége szakadt. A háttérben komoly nézeteltérés áll.
B. M.

Az X-Faktor egy csapásra ráirányította a figyelmet Zámbó Jimmy fiára, aki az RTL Klub tehetségkutatója előtti években már óriási erővel próbálkozott, hogy énekesként nevet szerezzen magának. Régi barátját, Deminger Zsoltot kérte meg, hogy menedzselje. A barátságnak és a közös munkának azonban csúnya vége lett.

– Amikor tárgyaltunk Krisztiánnal, az ő kérése volt, hogy az általa hozott menedzser intézze az ügyeit. Aztán egy idő után már nem értettek egyet, és Krisztián maga vette kézbe a sorsát. Előfordul ilyen a szakmában – mondta el Joós István, a Magneoton vezetője. A Bors úgy tudja, hogy Krisztián és a menedzsere között többek közt azért szakadt meg a kapcsolat, mert a menedzser nem kapta meg a munkájáért a megfelelő elismerést.

Köztudott, hogy Deminger éveken át sok idejét szentelte annak, hogy befuttassa Krisztiánt: tévéfelvételekre vitte, videoklipeket szervezett neki, intézte a sajtómegjelenéseket és koordinálta a fellépéseket. Ám úgy tudjuk, Zámbó Jimmy fia ezt nem igazán értékelte. Krisztián mostanában már meg sem említi segítője nevét, ahogy azt sem, mennyi mindent köszönhet neki.

– Most nem szeretnék az ügyről nyilatkozni, bízom abban, hogy ketten megoldjuk ezt Krisztiánnal – mondta szűkszavúan a menedzser.

 

Első lemeze sikertelen volt

Kevesebb mint ezer darab fogyott Zámbó Krisztián első, a Szerelem angyala című lemezéből, ám a vele dolgozó szakembereket lenyűgözte a fiatalember tehetsége.

– Ahogy mindenkiben, bennem is megfogalmazódott, hogy Krisztián valódi tehetség-e, de a közös munka során kiderült, hogy az, és méltó édesapja hagyatékára – mondta lapunknak Vígh Arnold zenész, aki a lemezt hangszerelte.

– Nyilván nem lesz könnyű édesapja árnyékában érvényesülnie. A lemez nem hozta a várt sikert, de biztos vagyok benne, hogy az X-Faktortól ezt is megkapja majd – tette hozzá a zenei producer. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.