Celeb

Mellbimbókkal bíbelődik Anikó

Szrjeborni Bianka

Létrehozva: 2012.08.02.

Molnár Anikó szakmával a zsebében, de szerelem nélkül tért vissza Amerikából. Mesterséget tanult a tengerentúlon: tud Frankensteint sminkelni, de akár egy mellbimbó-korrekciót is elvégez.

Molnár Anikó mindenkit meglepett, amikor két év távollét után feltűnt szülei pomázi otthonában. Az újságok hasábjain napok óta csak találgatnak, vajon miért tért vissza Magyarországra és mihez kezd itthon? A Borsnak mesélt a mögötte álló útról és terveiről.

– Az amerikai álom nem pont olyan, amilyennek az ember elképzeli. Ezt én is megtapasztaltam, mégis boldogabban és erősebben jöttem haza – kezdte az évek óta hallgató, és a tengerentúlra menekült egykori valóságshow-szereplő.

– Hasznosan töltöttem az elmúlt két évemet, rengeteget tanultam, és szakmát is szereztem. Smink- és maszkmester lettem. Elvégeztem egy alapképzést, majd több kurzuson is részt vettem. Tanultam szobrászatot, maszkkészítést, ami azt jelenti, hogy tudok sebeket és szőrzetet sminkelni, illetve filmekben szereplő horrorfigurákat is maszkírozni.

De nem csak a szórakoztatóiparban vehetik hasznát a Nagy Ő frissen szerzett szaktudásának, akár a testükkel elégedetlen hölgyeken is segíthet, megszépítve mellüket, pontosabban a mellbimbókat. – Jártam orvosi tetoválás tanfolyamra is, ahol megtanultam például, hogy miként kell elvégezni egy mellbimbó-korrekciót – büszkélkedett az egykori modell, aki tengerentúli kalandja során jó néhány kilót felszedett.

Míg itthon sokat csalódott a férfiakban, és karrierje sem alakult szerencsésen, addig Amerikában jól érezte magát, és sokat tanult – mégis hazavágyott. – Itthon keresek munkát, mert szeretem az otthonomat. Itt vannak a barátaim és a családom is, akiktől nem szívesen szakadnék el. Amiért régen menekültem Magyarországról, már nincs jelen az életemben.

Régen kicsit haszontalannak éreztem magam, mert nem tudtam elhelyezkedni, ma viszont, szakmával a zsebemben sokkal magabiztosabb vagyok – tette hozzá az egykori villa­lakó, aki maga mögött hagyta a régi naiv Anikót. A magánéletében hosszú idő óta nem történt változás, Amerika nem hozta meg neki a szerelmet.

– Kint nem is kerestem, hiszen tudtam, hogy haza fogok jönni. Nem lett volna értelme bármibe is belemenni.  

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133146_auto_resized.jpg
origo.hu

Sokkoló fotók: felismerhetetlen lett Magnum, Tom Selleck

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27130_resized.jpg?avcount=1713311110
origo.hu

Alig takarja valami Tolvai Reni hatalmas melleit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134839_auto_resized.png
metropol.hu

Óriási meglepetés érheti Szoboszlait: kiderült, ki lehet a Liverpool új edzője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136439_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Közös nyilatkozatban álltak ki a NatCon mellett a nemzeti konzervativizmus kritikusai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132777_auto_resized.jpg
ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136478_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Kovács István háromszor mutatta fel a piros lapot – a PSG kihasználta a Barcelona hibáit és továbbjutott!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27131_resized.jpg?avcount=1713311110
origo.hu

Szexképek kerültek fel az internetre Taylor Swiftről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135005_auto_resized.jpg
travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134351_auto_resized.jpg
borsonline.hu

12 évente történik ilyen: hatalmas gazdagság vár három csillagjegyre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135555_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mi történt? Balázs Andrea nem jelent meg a Nemzeti Színházban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130831_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyon aggódnak a rajongók Zimány Linda miatt - most szúrták ki a testén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/RiuPh-hTzx-M74_miVhy5JJs45DrP_iO07U5sxcnWvY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNjNmE5MTRiNmM4YjQ4Njk5ZWViZjBiNjc2ODIwMDc5.jpg
Csinos

Felröppent az 54 éves Barta Sylvia szoknyája, mindent látni lehetett - videó

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/9JxSysKcyK_5cXWw82kU6fjwl1FuqakCG2PX2phFk2I/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhjOGJjMGVjZjRmYjRiYWFhMjZiNjAzMDVhMzVhMGFm.jpg
Karrier

Majka Curtist másolja? Ezért szegődött az RTL-hez