Van, aki több akar lenni mint Madonna

generáció
PUBLIKÁLÁS: 2012. szeptember 23. 17:45
A napjaink egyik legtehetségesebb brit előadójának tartott Marina Diamandis a rengeteg nemzetközi zenei díj és jelölés ellenére sem elégedett eddigi teljesítményével, ezért az útkeresés jegyében kaméleonként váltogatja stílusát.
Bors

Hónapok óta kirobbanthatatlan a Class 40 listájáról a Marina & The Diamonds Primadonna című slágere, ami ezen a héten az előkelő harmadik helyen táborozik. A brit énekesnőt azonban nem hatja meg az efféle siker, mert saját bevallása szerint még nem ért el semmit abból, amit kitűzött magának.

– A generációm egyik legnagyobbja szeretnék lenni, ezért rengeteget dolgozom, de még nagyon távol vagyok a saját magam által kitűzött céltól. A kiadómtól sem kapok meg minden támogatást, az amerikai rajongótáborom is csak az online jelenlétemre épül. Az elmúlt pár év alatt körbeturnéztuk a világot, iszonyatosan sok impulzus ért ez alatt az idő alatt, amit aztán arra használok fel, hogy még feljebb jussak. Ennek is köszönhető, hogy folyamatosan változtatom az imidzsemet – elemezgette önmagát az énekesnő, akinek a dalszövegeit viszont már nem befolyásolja az állandó változás.

– Imádom a romantikát: a végzetes szerelem, elutasítás és remény a kedvenc témám, mindez a humor oldaláról megközelítve. A dalszövegeimben a szereplőket olyan típusokra alapoztam, akiket szerelmes filmekben és darabokban láttam: erősek és hatalmuk van a szerelemben – árulta el a „gyémántkisasszony”.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.