Szinetár Dóra mindent visz

Szinetár Dóra
PUBLIKÁLÁS: 2012. szeptember 19. 08:55
Megnyugodhatnak, akik aggódtak Szinetár Dóra karrierjéért. A színésznő főszerepek sorát kapta meg, mióta elszakadt az Operettszínháztól.
A. T.

Szinetár Dóra újabb főszerepet kapott. A jelek szerint a színésznőnek igencsak jót tett, hogy szakított az Operettszínházzal és férjével, Bereczki Zoltánnal. Dóri egymás után kapja az olyan szerepeket, amelyekben eddig ismeretlen oldalát mutathatja meg a közönségnek, miközben lelkes tömeg fogadja a duett-fellépéseken is.

A színésznő először a Spirit Kamaraszínház A mizantróp című darabjában állt a közönség elé, ahol a hiteles drámai alakításon túl szerelemre lobbant kollégája, Makranczi Zalán iránt is.

A fergeteges siker után alig pár héttel pedig már a Chicago miskolci premierjére készül, ahol Roxie Hartként áll majd színpadra. A tengerentúlon ezért az alakításáért kapott Oscar-díjat Catherine Zeta- Jones. Hogy Dóri milyen alakítást nyújt, azt nem tudhatjuk, de azt igen, hogy nagy szériája itt nem ér véget: a bemutató után újabb főszerep várja, ezúttal is egy zenés, táncos produkcióban.

– Novemberben kezdjük el próbálni az Edit és Marlene című darabot, amiben Szinetár Dóra Marlene-t, én pedig Editet alakítom majd. A bemutató februárban lesz – árulta el lapunknak Horváth Lili színésznő.

Szerettük volna megtudni Szinetár Dórától, hogyan készül az előtte álló premierekre, és hogy idén vállal-e még több szerepet, de menedzserén keresztül tudatta, hogy nem kíván lapunknak nyilatkozni.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.