Oliver Stone tanítani jött Magyarországra

tanítás
PUBLIKÁLÁS: 2012. szeptember 22. 17:45
Vajna kedvéért repülte át az óceánt Stone, aki ki is ment elé a reptérre.
Brugós Bernadette

Ujjonghatnak a hazai filmesek, hiszen egy élő legenda osztja ma meg velük szakmai tapasztalatait a budapesti Puskin moziban. Oliver Stone, akinek olyan mozis remekművek fűződnek a nevéhez, mint a Született július 4-én és A szakasz, Andy Vajna kedvéért repülte át az óceánt, és érkezett Budapestre.

Bár a filmíró kurzust a Magyar Nemzeti Filmalap és a Film.hu filmes portál szervezi, a rendező zseni állítólag csak azért mondott igent, mert személyes jó barátja, Vajna megkérte, hogy jöjjön el két napra.

Stone tegnap dél körül érkezett magángéppel a Ferihegyi repülőtérre, ahol kint volt lapunk munkatársa is. Bár a rendező nyűgös volt és kimerült a több mint tizennégy órás repülőúttól, a Bors újságírójának mégis készséggel válaszolt arra a kérdésre, mit fog csinálni az elkövetkezendő két napban.

– Még nem gondolkodtam ezen, folyton csak azon jár az eszem, mit adok majd elő a filmeseknek a kurzuson. Egy órám lesz pihenni a szállodában, aztán irány a Puskin mozi – mondta Stone, majd pár pillanatra megállt, levette a napszemüvegét, és pózolt egy kicsit a fotósoknak.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.