Celeb

Menyasszony lett Pataki Zita

B. M.

Létrehozva: 2012.09.18.

Vasárnap hajnalban, a Liszt Ferenc Repülőtéren kérte meg párja Pataki Zita kezét, az RTL Klub időjósa azóta nem talál szavakat a boldogságára.

Kikísérte párját a repülőtérre a csinos időjós, és váratlanul egy lánykérés kellős közepén találta magát. „Ma hajnalban IGEN-nel feleltem a kérdésére. Mielőtt elrepült, meglepett. Váratlan volt… pedig már amikor megismertem tudtam… Ő lesz a férjem. Nem tudom kifejezni, mennyire boldog vagyok, a szavak bennem ragadtak 5:12 óta, mosolygok és sírok egyszerre…a lelkem szárnyal!” – osztotta meg barátaival érzéseit a Facebookon Pataki Zita, aki korábban nem beszélt nyilvánosság előtt a magánéletéről.

– Ön szerint melyik nő mesélne a legbensőbb érzéseiről vadidegen embereknek? – kérdezett vissza még tavaly, a Borsnak adott interjúban.

Úgy tűnik, eljegyzésének örömét már nem akarta, nem tudta magában tartani, pedig anno ez is és a gyermekvállalás kérdése is tabu volt a számára.

– Ha egy harminchét éves nőnek annak ellenére nincs még gyereke, hogy rajong az apróságokért, akkor gondolhatják, hogy ennek jelentős oka van – nyilatkozta lapunknak Zita. 

(Helyesbítés: Korábban tévesen közöltük Pataki Zita vőlegényének személyazonosságát, nevét. Ádám a műsorvezető korábbi partnere volt, de kapcsolatuknak már vége, másfél éve szakítottak. A RTL Klub csinos időjósa, mindig titkolta magánéletét, így csak a közvetlen ismerősei tudták, hogy néhány hónapja megtalálta az Igazit, aki megkérte a kezét, ő pedig örömmel mondott igent. A hibáért elnézést kérünk az érintettektől.)

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193646_auto_resized.jpg
origo.hu

Így néz ki ma, 60 évesen a Váratlan utazás sztárja - fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27830_resized.jpg?avcount=1715021413
origo.hu

Tűrőképességük határára értek a kárpátaljaiak: roma asszonyok estek neki a toborzóirodának

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194485_auto_resized.png
metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187841_auto_resized.jpg
vg.hu

Váratlan fordulat: megszólalt a Nemzeti Színház Udvaros Dorottya szerződéséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186843_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193916_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Arcátlan kettős mérce Brüsszel részéről: Tusk miatt lezárnák a 7-es cikkely szerinti eljárást Lengyelországban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27834_resized.jpg?avcount=1715021413
origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194231_auto_resized.jpg
astronet.hu

Az Isteni Kegyelem angyala védelmez minket május 6. és 10. között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715021413
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715021413
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27826_resized.jpg?avcount=1715021413
azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/3Oi5Rv8H0fofTH7yHZ4uGdEVus0v_Mdd9wstC8VBiOA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VhNGU0NjkyYWNkMjQ1NTZiNDBiNTA0Mzg2ZGNjMzg0.jpg
fordulat

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/S6G_YYrWNL0Q-n0C7yMHIlLWBHoeoA9XaXWDr2TincE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkwM2Y0NzRkN2U3YTQ0ZDRiNTkwMWE5NTNkN2VmMzQ1.jpg
Emlékezés

Berki Krisztián legmeghatározóbb pillanatai – Két éve hunyt el a médiaszemélyiség