Megtalálták az eltűnt magyar színész holttestét?

Gádor Tamás
PUBLIKÁLÁS: 2012. szeptember 25. 08:25
Egy férfi holttestét vetette ki a víz a skóciai Dail Mòr térségben. A skót sajtó szerint az eltűnt magyar színész, Gádor Tamás földi maradványait találták meg, de a rendőrség ezt nem erősítette meg.

Több skót és magyar internetes portál is már kész tényként közli, hogy Gádor Tamás holttestét találta meg a skót rendőrség a tengerparton. Mint ismert, a Magyar Színház vendégművésze múlt szombaton egyedül indult túrázni Skócia északnyugati részén a Lewis-sziget legnagyobb városából, Stornoway-ből, de ígéretével ellentétben nem tért vissza szállására vasárnap.

Utoljára egy hete látták Lewisban, ahol kempingezett. A 27 éves fiatalembert szeptember 19-én családja várta Budapesten a reptéren, de ide sem érkezett meg. Ekkor kezdték el a helyi hatóságok a keresését, melybe Tamás édesapja, Gádor Péter is bekapcsolódott.

Lapunknak sikerült elérnie a stornowayi rendőrséget, amelynek munkatársa elmondta, hogy a magyar turista keresésére nagy erőket vetettek be, helikopterrel és motorcsónakokkal is kutatták. A tengerparton talált holttesttel kapcsolatban azonban nem bocsátkozott találgatásokba.

– A nyomozás érdekeire tekintettel nem árulhatok el részleteket, még folyik az azonosítás. Ennek befejezéséig nem közölhetek semmit a sajtóval – mondta a helyi hatóság embere.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.