Celeb

Gwen Stefani ráunt az anyaszerepre

ozs

Létrehozva: 2012.09.02.

Két gyermeke született Gwen Stefaninak az elmúlt években, és a most 42 éves énekesnő lelkesen látta el az anyasággal járó mindennapi feladatokat. Most azonban visszatért a zenekarához.

Class40 lista 37. helyén nyitott Settle Down című dalával a No Doubt. A kaliforniai banda legutolsó, 2001-es nagylemeze óta már mind a négy zenekartag szülővé vált. A kétgyermekes Gwen Stefani az utóbbi időben már kezdett belefásulni a kölykök nevelésébe, így kifejezetten örül, hogy együttese feltámasztásával végre más feladatai is lesznek.

– Egyáltalán nem lettünk puhák attól, hogy családot alapítottunk, csak az változott, ami a legfontosabb. Amikor a csúcson voltunk, akkor a zenekar volt az első, most pedig a férjem és a gyermekeim. Hiányzik, hogy nem lehetek ott, amikor Kingston és Zuma lefekszik aludni, de most a bandámmal is rengeteg teendőnk van – magyarázta az együttes frontembere, aki annak idején rövidebb időre tervezte a No Doubt eltűnését.

– Amikor robogott a szekér, akkor olyan sokat turnéztunk, hogy egy idő után azt vettük észre, teljesen kiégtünk. Muszáj volt szünetelnünk. Aztán szerelmes lettem, férjhez mentem, majd szólókarrierbe kezdtem. Egyáltalán nem számítottam rá, hogy így elhúzódik a zenekar visszatérése – mondta el az énekesnő.
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192159_auto_resized.jpg
origo.hu

Szánalmas, röhejes, megalázó: Magyar Péter énekelni akarja tanítani az operaénekes Rost Andreát - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27804_resized.jpg?avcount=1714956011
origo.hu

Next Top Model Hungary: eljött a meztelen fotózás ideje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191415_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192136_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ami elromolhat, az el is romlik – Murphy helyett Vad Fruttik koncertbeszámoló

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190976_auto_resized.jpg
ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191301_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Lezárták a testőrök Magyar Péter kocsiját a debreceni vonaton

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27802_resized.jpg?avcount=1714956011
origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17178554_auto_resized.jpg
astronet.hu

Május havi horoszkóp 2024: nagy fordulatok jönnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hideg zuhany: másfél év után válik a tévés műsorvezető, felesége zokogva tálalt ki

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192108_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Lebeg, és nem repülőgép” – ezek voltak a rejtélyes körülmények közt eltűnt pilóta utolsó szavai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188786_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Földi pokol: közel jár az összeomláshoz a rákbeteg Katalin hercegné

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189698_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„A szemembe hazudott!” – kipakolt Majkáról a Sztárban Sztár leszek! felfedezettje

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/ktMm97NYWCh4CSvHNmEfznKDrve4tE_Tp0qMZP5ZodU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzY1NTNiYTc0NWFjMDQ5YTc4MTYzMTQ5OWEwNDMzODE1.jpg
Esküvő

Most már biztos: férjhez megy Nádai Anikó, ekkor lesz a nagy nap

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/TgyzLcaO8qOnkA1Pni0WHARg7IOPRTZNBWRy77VQm74/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzVmNTQzNDc5NGM3YTQ4ZDRiYzZkYWYzOTdlNzEyYWQ0.jpg
Aggodalom

Megszólalt Madár Vera: elárulta a ma 43 éves színésznő, miért tűnt el