Hatalmas bukás volt a szombat esti Illés Lajos-emlékkoncert. A zenész születésének hetven-, halálának pedig ötéves évfordulójára rendezett koncerten a nézők csak lézengtek, sokan csalódottan távoztak, voltak, akik az előadás alatt elmentek. Előre tudni lehetett: az Illés együttes legendás tagjai nélkül a siker csak illúzió.
Szörényi Levente, Bródy János és Koncz Zsuzsa távol maradtak, így mindössze négyezer érdeklődő ment el a koncertre, ami a Papp László Sportaréna óriási befogadóképességéhez képest elég csekély. Az üres szektorokat fekete huzattal borították, az állóhelyeket – tévéfelvételre hivatkozva – ülőhellyé nyilvánították, a legendás ex-Illés tagokat pedig a nagyközönség számára többnyire ismeretlen előadókkal pótolták.
Voltak azért valódi sztárok is: ezt a vonalat Malek Andrea, a Bergendy fivérek, Tolcsvay Béla, Kocsis Tibor és Janicsák Veca képviselte. A háromórás, látványban és zenei hangzásban egyedülállónak meghirdetett koncertet azonban ráadásul több technikai baki is kísérte.
– Nekem hiányzott Szörényi, Bródy és Koncz Zsuzsa a koncertről. Igyekeztem jól érezni magam, de velük másmilyen lett volna – mondta lapunknak Kondori Kálmán, aki feleségével váltott jegyet a koncertre.
Szörényiék nézeteltérésbe keveredtek Illés Lajos özvegyével, ezért döntöttek inkább a távolmaradás mellett. Természetesen szerettük volna megkérdezni az Illés családot is, hogyan értékelik a történteket, de lapzártánkig nem sikerült kapcsolatba lépnünk velük.
Voice-os mesterrel énekelt Kocsis Tibor
A koncerten az Illés-tagok helyett a tehetségkutatók sztárjai léptek fel. Egy rég nem látott ismerős, Szabó Előd – akit az X-Faktor Demjén Ferenceként ismerhettünk meg – ezúttal nagyszínpadon bizonyíthatott. Janicsák Veca és Kocsis Tibor külön-külön és duettben is dalra fakadt. Az est egyik különlegessége pedig az volt, amikor Tibor, a tavalyi X-Faktor nyertese, a konkurens csatornán hamarosan induló Voice zsűritagjával, Malek Andreával énekelt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.