Britney egy vagyont keres a zsűrizéssel

X-Faktor
PUBLIKÁLÁS: 2012. szeptember 16. 11:45
Britney Spears Amerika örök üdvöskéje utoljára 2011. március végén adott ki albumot, a Femme Fatale-t, azóta csak botrányai miatt került címlapra. Úgy tűnik, a popsztár megelégelte ezt, és az amerikai X-Factor második évadának zsűritagjaként egy vagyont zsebel be.
Bors

Bár az énekesnő karrierje kezdete óta több mint százmillió lemezt adott el és jó néhány reklámszereplést is vállalt, úgy tűnik, még nem teljesen elégedett a vagyonával.

Éppen kapóra jött neki, hogy Paula Abdul énekesnőt Simon Cowell kirúgta az X-Factorból, helyére pedig meghívta Britney-t, aki lelkesen mondott igent azzal a kikötéssel, hogy feltétlenül többet kell keresnie, mint Jennifer Lopeznek az American Idolban.

J.Lo 1 milliárd 120 millió forintot kap, Britnek pedig 3 milliárd 360 millió üti a markát az X-Factor mentoraként. Igaz, a pop nagyasszonya először 20 millió dollárt követelt.

A 31 éves Britney – aki túl van már néhány botoxkezelésen, orr- és mellműtéten – rajongói szerint még mindig remekül néz ki, de a műsorban igencsak feszült rajta a ruha, és a szarkalábakat sem tüntette el a profi smink.

A szőke ciklon karrierje mellett már igazi családanya, két fia született Kevin Federline-tól, akivel három év házasság után elváltak. Szerelmük idején egy valóságshow-ban szerepeltek, ahol magán­életük minden ap­ró részletét kiteregették.

Az amerikai sajtó most attól hangos, hogy az új X-Factor-mentor annyit grimaszol a műsorban, hogy szórakoztatóbb, mint maguk a produkciók. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.