Celeb

Baukó Éva lelépett a mellműtét előtt

GYLF

2012. szeptember 22. szombat 08:35

Hiába érkezett érte luxusautó, hogy a pécsi mellműtétjére szállítsa, VV Éva meglépett otthonról. A Bors azt is megtudta, éjszaka rendőrt is hívtak rá.

Csütörtök este még büszkén újságolta több mint harmincezer rajongójának, hogy pénteken kés alá fekszik, ám VV Éva melle ma mégis ugyanolyan, mint eddig. A VV4 botrányhősnője hasgörcsére hivatkozva hátrált ki az operáció alól, de erről orvosát nem értesítette. Az a sofőr szembesült a problémával, akit a pécsi klinika küldött érte a fővárosba.

– Este egyeztettünk mindent, reggel, amikor odaértem, először fel sem vette a telefont –mondta a Borsnak Radó László. – Majd egy férfi szólt bele, és arról érdeklődött, ki vagyok és mit szeretnék. Miután felvilágosítottam, közölte, nem jó, mert Évi rosszul van, de behallatszott, hogy ő meg a háttérben káromkodik, mondja a magáét. Majd kikapta a férfi kezéből a telefont, és ordítva szórta az átkokat. Felhívtam a klinikát, azt mondták, ennek ellenére is nyugodtan meg lehetne operálni, amit közöltem is vele, de nem jött ki a lakásból. Két órát vártam rá – magyarázta a félezer kilométert feleslegesen vezető sofőr.

Éva otthonának környéke is tudott már a reggeli malőrről, sőt kiderült, ennél jóval színesebb éjszaka van a társasház lakói mögött. Erről a fölötte lakó Tibor, az a férfi számolt be, aki korábban elismerte a Borsnak, szerelmes Évába.

– Iszonyatosan részeg volt, nem is először a héten. Az új lakótársnőjével és két szomszéd sráccal dorbézoltak. A kislány egy hete költözött ide, de már az éjszaka folyamán eldöntötte, elmegy, képtelen Évával élni. Fent aludt nálam. Éva hajnali ötkor kezdett balhézni, ittasan verte az ajtómat, hogy adjak neki internetet. Ismét ki kellett hívnom a rendőröket, nekik azonban nem nyitott ajtót. Most is részeg szerintem – magyarázta a férfi a déli órákban. Tibor azt mondja: amíg lesznek férfiak, akik bedőlnek Évának, addig meg is fog élni, egyik napról a másikra.

– Amióta ide költözött, nincs nyugtunk – tette hozzá egy szomszédasszony, aki azt is elmondta, azon ügyködik, hogy Éva hamarosan eltűnjön a környékről. Hiába kérleltük, erről nem árult el többet. Éva megérkezésünkkor épp a bejárati ajtóban állt, de sietve becsapta, és kulcsra is zárta azt. Csengetésre, telefonhívásra egész nap nem reagált.

A műtétre készülő pécsi klinika igazgató főorvosa egyelőre jóhiszemű Évával. – Amennyiben valóban rosszul lett, jobbulást kívánok neki – mondta dr. Tizedes György. – Remélem, nem attól ijedt meg, hogy a műtét előtt meg kellett volna fújnia az alkoholszondát – nevetett. A klinika azonban nem tett le Éváról. – 

Megértőek vagyunk vele, és két hét múlva megint várjuk. Igyekszünk vele is egyeztetni az időpontot minél előbb, sőt ha szeretné, már a műtét előtti estére a rendelkezésére bocsátunk egy szobát, hogy kipihenten ébredjen – tette hozzá a főorvos.  

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16045654_auto_resized.jpg
origo.hu

Itt a kemény orosz válasz a Moszkva elleni támadásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15634_resized.jpg?avcount=1685489107
origo.hu

Miss World Hungary: Kulcsár Edina elárult néhány érdekességet a szépségversenyről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16043870_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Újra szerelmes? Lebuktató fotó, sármos férfi öleli Szabó Zsófit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16045760_auto_resized.png
hirtv.hu

A román kormány rátámadt Novák Katalinra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16044975_auto_resized.jpg
life.hu

Elhunyt a legendás színész: családja körében távozott az élők sorából

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16042842_auto_resized.jpg
vg.hu

Az orosz-ukrán háború 461. napja – friss hírek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15629_resized.jpg?avcount=1685489107
origo.hu

Ledobta a ruháját a magyar énekesnő, de ennél többet is ígér

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16043577_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Lecserélik a népszerű csoki csomagolását: nyomós oka van a változtatásnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16045331_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Tiszta apja ez a lány a színpadon!” - közönség előtt énekelte Kóbor János slágerét a lánya

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16042635_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„A legjobb apa, akit egy fiú kívánhat” – fejfájása után hirtelen elhunyt a családfő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16045357_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kandász Andrea férje is megjárta a Mount Everest-poklot, ezt üzente Suhajda feleségének

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/05/k1zP8j6F54PJXxc-rsE4qWM0Y2jjOPRxOu8zsR8gH7E/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzVjZTY2Y2JhZDk3NDRjOTI4OTEwYmViNWEwZTljNGEx.jpg
Pletyka

Újra szerelmes? Lebuktató fotó, sármos férfi öleli Szabó Zsófit