VV Zsuzsi börtönbe kerülhet

börtön
PUBLIKÁLÁS: 2012. augusztus 14. 08:25
Gyógyulóban van VV Zsuzsi, akire azonban újabb nehéz napok jöhetnek, a rendőrség ugyanis vádemelési javaslattal zárta le a valóságshow-hős ügyét. Ha bû­nös­nek találják, három évet kaphat.
GYLF

Noha saját bevallása szerint napról napra jobban van, a múltjával szembe kell néznie VV Zsuzsinak. A ValóVilág egykori szereplője június közepén egy pohárral próbálta meg felvágni az ereit. Ezt megelőzően már volt egy hasonló kísérlete: májusban állítólag drogos állapotban le akart ugrani egy háztetőről.

A balhés lány február elején egy fővárosi plázában rátámadt a Blikk újságírónőjére. Barátnője rögzítette is, hogyan ütlegeli Zsuzsi a lányt, a videót pedig feltöltötték az internetre. Az ügyben most ért véget a ­rend­ôr­ségi vizsgálat.

„A BRFK VIII. Kerületi Rendőrkapitányságán az ügyben garázdaság és könnyű testi sértés bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás. Az ügyben a nyomozást a VII. Kerületi Rendőrkapitányság befejezte, a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte a Budapesti VIII. Kerületi Ügyészség részére” – tájékoztatta lapunkat a ­rend­őr­ség kommunikációs osztálya. A Borsnak azt is elárulták, Zsuzsi drogügyében még nem zárták le a nyomozást.

Szerettük volna megkérdezni Zsuzsit is, de az utolsó ismert telefonszámán nem volt elérhető. Az elmúlt napokban a közösségi portálon csak pozitív gondolatokat közvetített ismerősei felé, azaz látszólag javul az állapota. „Alakulok alakulok! Még szükségem van egy kis időre, de napról-napra jobban vagyok” – írta széles mosolyok kíséretében.

– A könnyű testi sértés bűncselekményéért és a garázdaság bűncselekményéért is két-két év börtön a maximális büntetési tétel. Mivel két bűncselekményről van szó, a bíróságnak halmazati büntetést kell kiszabnia, azaz a súlyosabb büntetési tételének felével megemelkedhet a lehetséges büntetés felső határa. Jelen esetben ez három év börtönt is jelenthet. Mivel egy másik bűncselekmény miatt is eljárás van folyamatban, a bíróság ezt is súlyosbító körülményként veheti figyelembe – mondta a Borsnak dr. Mester Csaba ügyvéd.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.