Varga Viktort dühítette az ozorai razzia

fesztivál
PUBLIKÁLÁS: 2012. augusztus 16. 10:45
Varga Viktor már évek óta meg akart győződni arról, hogy mi folyik a drogfesztiválként elhíresült ozorai rendezvényen. Az énekes idén végre eljutott a buliba, de a hippihangulatot szertefoszlatta a rendőrcsapat razziája.
Bors

– Öt éven át valami mindig közbejött, de most sikerült eljutnom az Ozora fesztiválra. Egyébként nem szeretem a goa zenét, sőt más elektronikus zenét sem, engem az vonzott, hogy a hírek szerint teljes nyugalom és békesség vár ott. Kíváncsi voltam, milyen a világtól teljesen elzárva együtt lenni olyan emberekkel, akik erőszakmentesen, szeretetben élnek – magyarázta Viktor, aki szerint a rendezvényre berontó hadseregnyi rendőr ezt az élményt foszlatta szét.

– A razzia nem volt olyan nagy gáz, mint ahogy a média beállította. Az emberekkel elhitették, hogy a fesztivál egy drogtanya, holott én nem találkoztam ezzel. Baráti és idilli volt a hangulat. Riasztó volt, amikor a rendőrök felvonultak, igazoltattak, családokat választottak szét egy olyan helyen, ahol úgy tűnt, senki nem árt senkinek, és ahol a razzia elôtt hihetetlen nyugalom uralkodott. 

Megzavartak egy olyan világot, amely egy másik bolygó volt – értetlenkedett a Csillag születik felfedezettje, aki úgy érzi, nemes bosszút állt. – Viccet csináltam ebből is: beültem egy pipával a razziázó rendőrök közé, de nem foglalkoztak velem – tette hozzá Viktor.

A rendőri jelenlét azért nem volt indokolatlan: a helyszínen kábítószer-kereskedőket és -fogyasztókat vettek őrizetbe, egy fesztiválozókat szállító buszban pedig rekordmennyiségű, két kiló kábítószert találtak egy ellenőrzés során. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.