Celeb

Újoncok: elindult a Neo Reggel

GYLF

Létrehozva: 2012.08.28.

Noha súlyos adósságai miatt felmondták a Neo FM frekvenciaszerződését, és 26 dolgozó, velük a Bumeráng stábja is otthagyta a rádiót, tegnap reggel mégis új műsorral jelentkeztek.

Klamancsek Krisztián és Csengeri Attila a Neo Reggelben ezentúl minden hétköznap reggel hat és tíz óra között szórakoztatja a rádió hallgatóit. A Neo FM új műsorának híre szájról szájra terjed a városban, sőt, a lelkes Neo-rajongók többsége akkor döbbent rá, hogy valami újjászületni látszik a kedvenc adóján, amikor reggel bekapcsolta a rádiót. Az új programigazgató véget vetett a titkolózásnak.

– Számos fél- vagy hamis információmegjelent a távozásokkal kapcsolatban az elmúlt hetekben. Ezalatt keményen kellett dolgoznunk a technikai feltételek megteremtésén, de mára elkészült a Neo műsorstruktúrája, a részletekkel kapcsolatban csütörtökön tartanak sajtótájékoztatót a tulajdonosok –mondta Tóth Tamás programigazgató.

– Szeretnénk egy emberközelibb rádiót és emberközelibb műsorokat – tette hozzá. Klamancsek Krisztián és Csengeri Attila korábban már hallott egymásról, a Neónak köszönhetően pedig ma már munkatársak.

– Mint minden ilyen esetben, az ember általában egy megkeresésre mond igent. Azaz fontos, mit ígérnek, és mire kérik fel az embert, ez alapján mérlegel. Én úgy ítéltem meg, itt szerepet lehet vállalni, ezért mondtam igent. Kereskedelmi rádióként szeretnénk, ha a hallgatóink jól szórakoznának, de megmaradnánk rádiósnak, nem szeretnénk a televízióban, egyéb helyeken szerepelni – mondta a Neo Reggel műsorvezetője, Klamancsek Krisztián, aki számosmás csatornánál bizonyított már műsorvezetőként, de programigazgatóként is.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27865_resized.jpg?avcount=1715092811
origo.hu

Magyar diákokat fenyegettek meg iszlamisták

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27861_resized.jpg?avcount=1715092811
origo.hu

Putyin rendkívüli beszédet mondott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195398_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szavai a valódi énjét tükrözik, nem azt, amit a kamera előtt mutat” – tovább dagad Majka és a TV2-felfedezett balhéja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17196641_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Minden sarkon rendőr fog állni Budapesten, az okát sem nehéz kitalálni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187901_auto_resized.jpg
ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192803_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27862_resized.jpg?avcount=1715092811
origo.hu

Szexpartnereket toborzott Magyar Péter jelöltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17196961_auto_resized.jpg
astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek az életébe boldogságot hoz a Bika újhold

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715092811
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715092811
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27828_resized.jpg?avcount=1715092811
azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/RH4IGc7Tj_DuukIuyFjUGaQeqO-JmZGwzRL-YgIefhg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzlkYWNkYmU0MTlmMDQ0OTk4YmZlZTRkODA3OGE3Y2U5.jpg
Gyorshajtás

„Gyorsan megy és még mellé fotózgat is” – durván kiakadtak az emberek, ismét lebukott a 100-zal száguldozó L.L. Junior

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/6UOGcFiChyvY3aVmnftMvuzl9MmR0ghGwTCbR8gq2SI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzUwMGY2MzJhMjdiYzQ4ZmFhYWZiNDUxMjU4OTYyNjk3.jpg
Szexizés

Bugyi nélkül gáláztak a nők az év sztárpartiján – galéria