Szinetár Dóra szerelmes: Zalán miatt hagyja el Bereczkit

Szinetár Dóra
PUBLIKÁLÁS: 2012. augusztus 23. 08:15
Nem csak a színpadon alakít szerelmespárt Makranczi Zalán és Szinetár Dóra, a valóságban is egy párt alkotnak. A színésznő sármos, ifjú kollégája miatt szakított Bereczkivel.
Földvári Zsófi

Szinetár Dóra vetett véget Bereczki Zoltánnal kötött házasságának – derítette ki a Bors. A válóok egy harmadik fél volt, Makranczi Zalán, akibe hónapokkal ezelőtt szeretett bele a feleség. Az újdonsült pár A mizantróp című darabban játszik együtt, úgy tudjuk, ennek próbáin kerültek közel egymáshoz.

Bereczkit sokkal jobban megviselték a történtek, mint azt a kívülállók sejthetik, ennek ellenére egyetlen percig nem veszekedett Dórával, sőt, mindent elkövetett annak érdekében, hogy közös gyermekük, Zora és Dóra fia, Marci a lehető legkönnyebben és gyorsabban feldolgozhassa a megváltozott helyzetet.

– Zoli a világ legjobb férje, ennek ellenére Dóra beleszeretett egy másik férfiba. Nem példátlan és nem ördögtől való az ilyesmi – mondja a párhoz közel álló hírforrásunk. – Jó házasságban éltek, szerették, tisztelték egymást, és ez így van a mai napig, de hónapokkal ezelőtt valami megváltozott: a szerelmük szeretetté szelídült. Kétségtelenül nagyon nehéz helyzetben vannak, hiszen az életüket a közönség, a rajongók érdeklődése kíséri, de a magánéletüket szeretnék megőrizni maguknak, és igyekeznek túlélni ezt a szituációt – mondja, majd hozzáteszi: – Példaértékű az a tisztelet és megértés, ahogy kezelik ezt a helyzetet.

A pár menedzsmentje nem cáfolta az értesüléseinket.

– Hivatalosan annyit mondhatok, hogy Dóra és Zoli nem haraggal, hanem közös megegyezéssel vált el egymástól – mondja Ferenczi Orsolya. – Míg a privát életükben külön utakon járnak, addig a színpadon továbbra is hatalmas sikerrel szerepelnek a közös produkciójukkal.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.