Marilyn Monroe 1962. augusztus 5-én hunyt el, máig tisztázatlan körülmények között. A szexikon egyesek szerint öngyilkosságot követett el, míg sokan arra gyanakszanak, megölték. A rejtélyes halálesetről azonban valaki részletesen beszámolt: Sherrie Lea Laird kanadai énekesnő, akit Monroe reinkarnációjaként tartanak számon.
Sherrie Lea tizenegy hónappal az- után született, hogy Monroe meghalt, azonban édesanyja éppen akkoriban vesztett el egy másik magzatot, és két hónappal később fogant meg Sherrie. A kanadai énekesnő úgy véli, már elsőre is az a lélek akart visszatérni, aki most benne lakozik.
Sherrie Lea Laird gyermekkorától fogva rajongott Monroe-ért. Maga is azt állítja, ő Marilyn reinkarnációja, s ezt egy neves kaliforniai pszichiáter, Adrian Finkelstein is igazolta, aki hipnotikus regresszióban vizsgálta. A különleges állapotban a pszichiáter kérdéseket tett fel Marilyn-ről, amelyekre Laird kivétel nélkül helyesen válaszolt, ráadásul bevallott egy addig nem ismert kalandot: elmondta, hogy Ted Jordan szeretője volt.
A pszichiáter később felkereste az akkor már agg férfit, aki bevallotta, valóban Monroe szeretője volt. Laird egyébként a hipnózis alatt fényképről felismerte Monroe nagynénjeit, akik csak nagyon szűk körben voltak ismertek. Laird a szexszimbólum haláláról feltett kérdésekre egyes szám első személyben válaszolt.
– Balesetben haltál meg vagy megöltek ebben az éle-tedben, Marilyn? És ha meggyilkoltak, akkor kicsoda? – kérdezte a pszichiáter.
– Én – válaszolta Leird Monroe-ként.
– Magadat ölted meg? – érdeklődött Finkelstein, a nő igennel felelt, majd folytatta:
– Nem meggyilkoltak, szerelmes voltak Kennedybe, nem akartam, hogy elhagyjon. Sherrie teste eközben remegni kezdett, és ordított: Elernyedtek a karjaim! Segítség!
– Sokáig nem akartam nyilvánosságra hozni ezt a történetet, tele voltam kételyekkel – vallotta be Laird. – Én énekesként akarok ismert lenni. Milyen alapon pózolnék Marilynként? Az olyan, mintha hitvány csaló lennék – vallja a Pandomonice együttes frontembere.
(Folytatjuk)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.