Ma lesz az évtized álomesküvője

esküvő
PUBLIKÁLÁS: 2012. augusztus 11. 08:45
Hatalmas a sürgés-forgás, egyszóval óriási a felhajtás Brangelina, azaz Angelina Jolie és Brad Pitt francia kastélyában, a Chateau Miravalban. Az álompár esküvőjének előkészületei megkezdődtek.
Bors

A készülődés sokak szerint arra utal, hogy a hollywoodi álompár végre egybekel a hét végén. Ők maguk egyelőre nem erősítették meg a hírt, de egy ismerősük nem tudta tartani a száját, s elfecsegett ezt-azt a lakodalom előkészületeiről.

– Úgy tudom, Brad már meg is érkezett, hogy felügyelje, minden rendben megy-e, sőt a szülei is elkísérték – súgta meg a bennfentes. – Itt van Angelina saját ékszerésze, Robert Procop is, aki a potom 250 ezer dolláros, brillekkel díszített pompás eljegyzési gyűrűt készítette a színésznőnek. S ami még arra utal, hogy nem valami szimpla parti előkészületei zajlanak a birtokon, az az, hogy megérkezett Brad legjobb barátja, George Clooney is – állítólag ő lesz az esküvői tanúja – mondta a pár ismerőse.

Noha Brangelina többször is hangsúlyozta korábban, számukra nem fontos a papír – talán azért, mert mindketten voltak már házasok –, ismeretes, hogy jó ideje másképp állnak ehhez a kérdéshez.

– A gyerekek egyre többször kérdezik, miért nem vagyunk férj és feleség, mint Shrek és Fiona – mondta csaknem egy éve nevetve Brad Pitt. – Elmagyaráztuk ugyan nekik többször is: ha egy pár hat gyereket vállal, az a létező legerősebb kapocs, de nem hiszem, hogy beérik hosszú távon ennyivel. Úgyhogy nagy a nyomás rajtunk – tette hozzá akkor a világsztár.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.