Cini a Nagyszínpadon mutatta meg új melleit

sziget
PUBLIKÁLÁS: 2012. augusztus 06. 08:45
Nem vagyok én apáca – harsogta tegnap Cini a Sziget Fesztivál Nagyszínpadán. Az énekesnő hatalmas sikerrel tért vissza súlyos betegsége és mellműtéte után. 
szabadi

Zalatnay Sarolta a Sziget Fesztivál mínusz kettedik napján délben, negyvenfokos hőségben állt színpadra, hogy megmutassa, örök túlélő, aki még mindig leány a talpán. Lefogyott, arcidegzsábája sem kínozza, és a hatalmas ballonok helyett kisebb méretűre operált melle is hozzásegíti, hogy napról napra jobban érezze magát. Ez a színpadon is meglátszott, beleadott apait-anyait, amiért a közönség vastapssal jutalmazta.

– Egy biztos, soha többé az életben, egyetlen férfi kedvéért sem operáltatok át magamon semmit, pláne nem lesz olyan méretű a mellem, mint volt – nevetett Cini. – Életemben először énekelhettem a Nagyszínpadon, és ettől, no meg attól, hogy nem zavartak többé a „labdáim”, olyan felszabadultan táncoltam és olyan eufória járt át, mint nagyon régen – mondta lapunknak Cini közvetlenül a fellépés után.

– Hihetetlen volt, hogy ebben a hőségben így csápoltak és tapsoltak, nagyon jólesett. Nem is éreztem a színpadon, hogy milyen meleg van, annyira magával ragadott a zene – áradozott az énekesnő, aki a Magyar Dal Napján lépett fel két nagy slágerével, a Nem vagyok én apáca és a Tölcsért csinálok a kezemből című dallal.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.